Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.82
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Facebook/OTP Bank

Követik a trendeket, az Instán és a TikTokon is ott az OTP

A hitelintézet célja, hogy könnyed és barátságos stílusban, közérthető módon ​minél szélesebb körben segítse és motiválja az embereket arra, hogy foglalkozzanak tudatosabban a pénzügyeikkel. Az OTP Bank márkamenedzsment csoportvezetője az InfoRádióban elmondta: azt remélik, hogy még nagyobb számban tudják majd elérni az egyes célcsoportokat.

Két új közösségimédia-csatornát indított az OTP Bank, így a Facebook és a LinkedIn mellett most már az Instagramon, valamint a TikTokon is jelen van a hitelintézet. Az új aktivitással az a céljuk, hogy egyre szélesebb körben, szórakoztató és informatív módon fejlesszék az állampolgárok – különösen a fiatalok – pénzügyi tudatosságát. A hitelintézet mindkét felületen olyan karaktereket, történeteket és élethelyzeteket mutat be, amelyekkel a követők könnyen tudnak azonosulni.

Az OTP Bank márkamenedzsment csoportvezetője az InfoRádióban elmondta: kutatások igazolják, hogy a magyar fiatalok több mint három órát, míg a felnőtt lakosság több mint két órát tölt a közösségi médiafelületeken, így a hitelintézet úgy döntött, újabb platformokon is megjelenik, hogy

saját tartalmakkal hívja fel az emberek figyelmét arra, hogy foglalkozzanak tudatosabban a pénzügyeikkel.

Hamza Kata hozzátette: a TikTokon leginkább a fiatal korosztályt szeretnék minél szélesebb körben megszólítani, hogy segítsék az önállósodásukat. Mint fogalmazott, releváns élethelyzetekre reagálva próbálnak különböző tartalmakat készíteni. A TikTokon OTP Junior néven indult el a hitelintézet csatornája, amely kifejezetten a 24 év alattiakat célozza meg. Itt a fiatalokat érintő pénzügyi témákat a három Z generációs főszereplő, Sári, Imi és Lola járják körül. Közös albérletbe költözésük számos kihívást és nézeteltérést is hordoz magában, amelyek megoldásához a pénzintézet innovatív és kényelmes szolgáltatásai, termékei lehetnek segítségükre.

Az OTP Bank az Instagramon inkább a felnőtt lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztené. A felhasználók ezen a platformon videós és írott tartalmakkal is találkozhatnak. Az Instagramon Ottó, az OTP Bank kitalált, új munkatársa első kézből szerzi meg a legérdekesebb információkat az érintettek számára.

Hamza Kata közölte: mind a két felületnek több milliós felhasználói bázisa van Magyarországon,

mind az Instagramon, mind a TikTokon való jelenlét nagy potenciált rejt magában.

Mint mondta, a közösségimédia-fogyasztásra vonatkozó statisztikák alapján a hitelintézet reméli, hogy ezeken a platformokon nagy számban tudja majd elérni az egyes célcsoportokat.

A fiataloknak könnyed és barátságos stílusban, közérthető módon különböző élethelyzetekre (például albérlet keresése, költözés, nyaralás szervezése) vonatkozóan adnak tanácsokat, pénzügyi segítséget. A felnőtt lakossági ügyfélkör esetében pedig az érintetteket érintő adatbiztonsági kérdésektől kezdve egészen a mindennapi bankolással kapcsolatos tudnivalókig széles körű paletta vált elérhetővé immár újabb közösségi médiafelületeken is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×