Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén a budapesti Szent György téren 2024. március 10-én. Mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Dandártábornokokat nevezett ki a köztársasági elnök

Változások a honvédség vezetésében.

Egy dandártábornok hivatásos szolgálati viszonya május 7-i hatállyal, a szolgálat felső korhatárának elérésére tekintettel megszűnt. Így összesen három szervezeti változás mellett döntött a köztársasági elnök a honvédelmi miniszter előterjesztése nyomán.

Sulyok Tamás köztársasági elnök a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf előterjesztései következtében több szervezeti változást is aláírt a Magyar Honvédség vezetésében - írja az Index.

A Magyar Közlönyben megjelentek alapján Venczl László dandártábornok hivatásos szolgálati viszonya május 7-i hatállyal, a szolgálat felső korhatárának elérésére tekintettel megszűnt. Kovács László dandártábornokot május 21-i hatállyal vezérőrnagy rendfokozatba léptették elő, Molnár Zsolt ezredes dandártábornoki rendfokozatot kapott, Szabó Tibor ezredes pedig szintén dandártábornok lett.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×