Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői a Margit hídon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2022. március 15-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Megüzenték a Békement célját

A háború Nyugat általi eszkalálása, a szlovák miniszterelnök elleni merénylet keltette gyűlölethullám miatt sosem volt olyan aktuális a június 1-i békemenet, amelyen "erőt kell mutatni" - hangoztatta Bayer Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A publicista a Robert Fico elleni merényletet követően nagy számban megjelenő erőszakos internetes kommentek kapcsán közölte: arra, ami elszabadult, azaz, hogy "emberek, akár álnéven, akár a saját nevükön, nyíltan, bátran, sőt büszkén értekeznek arról, hogy mások hogy haljanak meg, hogy kell őket agyonlőni, kivégezni", arra nincsenek szavak.

Mint mondta, az elmúlt időszakban tapasztaltakat követően bele sem mer gondolni, mi lesz még ezután, hiszen senki sem gondolta volna két és fél éve a szomszédos háború kitörését, hogy ezt a háborút "a Nyugat teljesen eszét vesztve eszkalálni akarja", azt pedig végképp nem, hogy Közép-Európában gyilkossági kísérlet áldozata lesz egy hivatalban lévő vezető.

A publicista szerint a magyaroknak kell megmutatni, hogy a normálisok vannak többen, "erőt kell mutatni, meg kell mutatni ennek az elszabadult pokolnak, hogy van itt más is" - szólított fel.

Úgy vélte, ennek első számú eszköze most a június 1-i békemenet, amelyre "mindenkinek el kell jönni: (...) lássák, lássa a pokol, hogy nem fogja bevenni a világunkat" - mutatott rá.

Úgy vélte: a békemenet a miniszterelnök, a kormány, az azáltal képviselt politika melletti kiálláson túl idén a normális világ, a béke melletti kiállásról szól elsősorban.

Felidézte: 1914-ben, miután lelőtték a trónörököst és Ferenc József császár összehívta a koronatanácsot, "egyetlenegy ember volt, aki konokul és kitartóan azt mondta, hogy nem szabad háborút kezdeni". Tisza István azt mondta, hogy abban a háborúban "semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk".

Őt - folytatta - négy évvel később "kommunista különítményesek azzal az üvöltéssel lőtték agyon a saját házában, hogy háborúba vitte az országot".

Bayer Zsolt szerint ez a példa is azt üzeni, hogy

most mindenkinek Tisza Istvánnak kell lennie,

mindenkinek ki kell állnia a békéért, a békességért és nyugalomért, mindenkinek ki kell állnia a háború és az erőszak ellen - húzta alá.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×