Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
314.58
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pexels.com

Bukarest helyett Budapesten kényszerült földre az Air Fance gépe

Hétfőn éjfélkor kellett volna leszállnia Bukarestben egy Párizsból érkező gépnek, ehelyett Budapesten landolt.

A gép Budapest térségében járt, amikor vészhelyzetet jelentettek a fedélzetről, majd 20-30 perccel ezután landoltak is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az esetről beszámoló újságíró egy, a gépen tartózkodó személytől kapta az információt, akire épp Bukarestben várt – számolt be a G4Mediára hivatkozva a Telex.

A beszámoló szerint a landolást követően a pilóták tájékoztatták az utasokat arról, hogy hol vannak, és hogy egy nem beazonosított műszaki probléma miatt szálltak le. Mint később kiderült, füstöt észleltek a pilótafülkében.

A Telex megkeresésére a Budapest Airport az alábbiakat közölte az esetről:

„Az Air France AF1088 járatszámú, Párizs–Bukarest járata a kabinban érzékelhető füst miatt megszakította útját és hétfőn 22:34 órakor leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A helyszínen a tűzoltók átvizsgálták a repülőgépet, amely kedd reggel, utasok nélkül repül vissza Párizsba. Az utasokért a légitársaság mentesítő járatot küldött, amely kedden, a reggeli órákban indul tovább Bukarestbe.”

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×