Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
326.13
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kényszerleszállás volt Ferihegyen, a tűzoltókat is riasztották

Az egyik hajtómű meghibásodása miatt a felszállás után nem sokkal visszafordult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a francia légitársaság Budapest–Párizs járata péntek reggel.

Az Air France AF 1695-ös számú járatát teljesítő Airbus A320-200-as reggel fél hét előtt néhány perccel indult el a budapesti repülőtérről. A járat pilótája röviddel a felszállást követően az egyik hajtómű meghibásodását jelentette a légiforgalmi irányítás felé, és jelezte, hogy visszafordul a repülőtérre – értesült az airportal.hu.

A gép egy iskolakör megtételét követően, mintegy húsz perccel később biztonságosan leszállt a budapesti repülőtéren, majd a Budapest Airport létesítményi tűzoltóságának egységei kíséretében a számára kijelölt állóhelyre gurult.

A fedélzeten a személyzetet is beleértve 148 ember utazott. A járatot a légitársaság 15 és fél éves, F-GKXP lajstromjelű repülőgépe teljesítette.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×