Infostart.hu
eur:
364
usd:
310.78
bux:
132855.51
2026. április 28. kedd Valéria
Nyitókép: Pixabay

Középiskolások mentették meg egy idős férfi életét Békéscsabán

Hivatalosan is hőssé vált az a hét békéscsabai középiskolás, akik néhány nappal ezelőtt részt vettek egy idős férfi újraélesztésében a város központjában.

A fiatalok éppen hazafelé tartottak az iskolából, akikor látták, hogy egy idős férfi a földön fekszik - számolt be róla az RTL. Odamentek hozzá, hogy segítsenek neki felállni és megpróbálták a buszmegállóba kísérni.

Körülbelül tíz méter után azt mondta a férfi, hogy szeretne leülni a padra. Próbáltunk neki segíteni, de ebben a pillanatban összeesett

- mesélte az egyik fiatal a csatornának. A diákok azonnal hívták a mentőket, és a diszpécser irányításával, egymást váltva nekiálltak újraéleszteni a férfit. A mentőszolgálat percek alatt megérkezett, és sikeresen befejezték az újraélesztést.

Hangai József, az Országos Mentőszolgálat dél-alföldi kommunikációs munkatársa köszönetet mondott a fiataloknak, és elmondta, az idős új túlélése egyértelműen annak köszönhető, hogy gyorsan és szakszerűen a segítségére siettek. Az RTL-nek elmondta,

azért nagyon fontos ez, mert percenként 10 százalékkal csökken a sikeres újjáélesztés esélye, a diákok pedig pont ezt az időt töltötték ki hatékony, jó minőségű mellkaskompresszióval a mentőegység kiérkezéséig.

A híradás szerint a mentősök azt tapasztalják, hogy egyre több fiatal tudja már, mit kell tenni egy ilyen helyzetben.

Címlapról ajánljuk
Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Az afrikai sertéspestis még úgy is képes komoly piaci károkat okozni a magyar állattenyésztésnek, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadállományról a haszonállatokra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Cseh Tibor András beszélt a helyzet megoldási lehetőségéről, valamint az itthon újnak számító, a szőlőt pusztító aranyszínű sárgaság nevű kór veszélyeiről, ahogy a NAK jövőjéről is.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×