Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Egyperces néma felállással emlékeznek a képviselők a november 3-án, életének 88. évében elhunyt Turi-Kovács Bélára az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. november 6-án. Az Országgyűlés korelnöke 1998-tól a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP), majd 2002-től haláláig a Fidesz képviselője, frakcióvezető-helyettese volt.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Döntött az Országgyűlés a veszélyhelyzetről

Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz-ukrán háború miatti, tavaly májusban kihirdetett veszélyhelyzetet ismét meghosszabbítsa 180 nappal, ezúttal 2024. május 23-ig.

A képviselők 131 igen, 52 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett, kétharmados többséggel fogadták el a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosítását.

A kormány még 2022 májusában hirdetett veszélyhelyzetet az ukrajnai háború miatt, és annak meghosszabbítására a parlament már többször is felhatalmazást adott, legutóbb idén májusban.

Az igazságügyi miniszter által beterjesztett mostani törvénymódosítást azzal indokolták, hogy

az elmúlt időszakban sem változtak "az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi - különösen menekültügyi, gazdasági és energetikai - következményei".

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára az előterjesztés vitájában azt mondta: a törvénymódosítással biztosítható a hatékony és gyors kormányzati döntéshozatal ahhoz, hogy a háború okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni. Kitért arra is, hogy a kormány felhatalmazásának van időkorlátja, emellett a kabinetnek tájékoztatási kötelezettsége van a parlament felé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×