Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels

Súlyos döntéseket hoztak Pakson

Végleg bezár a gyógyfürdő és a képtár is.

Takarékossági okokból még decemberben bezárták a paksi gyógyfürdőt, most pedig arról döntött a város képviselő-testülete, hogy már nem is nyitják meg az intézményt. Mint a teol.hu tudósításából kiderül, a gyógyfürdő épületének későbbi hasznosításával kapcsolatban Szabó Péter polgármester közölte: szeretnék megtartani az épület gyógyászati funkcióját, egyes részeibe kisebb átalakításokat követően bizonyos szakrendeléseket telepítenének.

A medencetérrel kapcsolatban úgy fogalmazott: az önkormányzat semmiképpen sem szeretné saját fenntartásban működtetni azt a későbbiekben sem, de ha lenne olyan befektető, aki fantáziát lát a gyógyfürdő hasznosításában, és hajlandó bizonyos beruházásokat véghez vinni, azt szívesen fogadnák.

Szerinte már a fürdő megépítésekor olyan szolgáltatásokat kellett volna a gyógyfürdő mellé telepíteni a szaunától kezdve az élményelemekig, amelyek jelentős bevételt generálhattak volna, mert így Paksnak csak háromszázmillió kiadást jelentett évente.

A testület döntése értelmében Paksi Múzeum átszervezése után végleg megszűnik a képtár is, mert a fenntartása kiemelkedően magas kiadási költségekkel járt, míg kihasználtsága nagyon alacsony volt: évente összesen mindössze ötven és száz között volt a belépőt fizető látogatók száma. A bezárással együtt az ott dolgozó nyolc embernek is felmondanak.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×