eur:
392.82
usd:
367.86
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Januárban tetőzött az infláció Magyarországon - a nap hírei

Az export támogatása mellett az új paksi blokkok építésének felgyorsítását nevezte kiemelt célnak az idén a külgazdasági és külügyminiszter. A következő napokban sem lesz hiány tojásból – ígéri a Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

Januárban tetőzött az infláció Magyarországon - erősítette meg márciusi jelentése alapján a jegybank. Az év első hónapjában 25,7 százalékos volt a pénzromlás mértéke. Balatoni András, a jegybank közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője a jelentést ismertetve azt mondta: a fogyasztói árak csökkenése 2023 második felében felgyorsul és várhatóan 2024-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba. Az MNB 2023-ra 15 és 19,5 százalék közötti éves átlagos inflációt jelezett előre.

Az export támogatása mellett az új paksi blokkok építésének felgyorsítását nevezte kiemelt célnak az idén a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Magyar Külkereskedelmi és Iparkamara külgazdasági évnyitóján emellett a bejövő nagy beruházások, valamint a kivitelre termelő magyar vállalatok támogatását is fontosnak nevezte. A tárcavezető gazdasági életbiztosításnak nevezte, hogy Magyarország mára megkerülhetetlenné vált az európai autóiparban.

Megállapodott a megújuló energiaforrások részarányának megkétszerezéséről az uniós tanács és az Európai Parlament, a megegyezés értelmében a jelenlegi 22 százalékról 45 százalékra emelik 2030-ig. A két uniós intézmény emellett megállapodott a közlekedésre, az iparra, az épületekre, valamint a távfűtésre és -hűtésre vonatkozó célkitűzésekről. Eszerint a tagállamoknak 2030-ig 14,5 százalékkal kellene csökkenteniük az üvegházhatású gázok kibocsátását a közlekedésben. Emellett az energiafogyasztásban 29 százalékra kellene növelniük a megújuló energiaforrások részarányát.

Júliustól a jelenlegi 3 ezerről ezer forintra csökken a banki alapszámla díja – írja a Magyar Közlöny. A kormány még januárban közölte, hogy a bruttó minimálbér 0,5 százalékára kell csökkenteni a havidíj maximális összegét a jelenleg érvényben lévő 1,5 százalékról. Ha valaki alapszámlát szeretne nyitni, akkor előtte meg kell szüntetnie meglévő számláját. Ilyen típusú számlát ugyanis csak az nyithat, akinek nincs rendelkezési jogosultsága más fizetési számla felett.

Tavaly 107 milliárd forint nyereséggel zárt a Magyar Bankholding. A társaság vezetése szerint az összeg a speciális kormányzati intézkedések nélkül 180 milliárd forint körül lett volna. Krizsanovich Péter pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettes azt mondta: a bankadó 17 milliárd, az extraprofitadó 29 milliárd, a kamatstop 23 milliárd forinttal rontotta az eredményt. A lakossági hitelállomány kis mértékben, a vállalati viszont jelentősen nőtt 2022-ben.

Több mint 200 ezerrel nőtt Magyarországon a lakóingatlan-állomány 2011 és 2022 között. Az OTP-Ingatlanpont a legutóbbi népszámlálás eredményei alapján arról számolt be, hogy a korábbi 442 helyett a tavalyi évben már 478 lakás jutott ezer lakosra. Ugyanakkor ennek a mutatónak a növekedése vármegyénként eltérő. A felmérés szerint 2022 végére 4,6 százalékkal emelkedett a lakásként használt ingatlanok száma.

Módosította az extraprofitadóról szóló tavaly nyári rendeletét és a Mol által fizetendő különadó-szabályokat a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az olajtársaságnak még az idén új, 2,8 százalékos különadót kell fizetnie a 2022-es árbevétele után. A Molt terhelő extraprofitadó-terhek módosítása ugyanakkor az eddig előírt mintegy 480 milliárd forint helyett körülbelül 130-150 milliárd forint adóelengedést jelent.

Három egyéni jelöltnél tárt fel szabálytalanságot az Állami Számvevőszék a tavalyi országgyűlési képviselő-választási kampányra fordítható költségvetési támogatás felhasználásában. Egy jelölt esetében a számviteli bizonylatok nem a jelölt nevére szóltak, két jelölt esetében pedig előfordult, hogy az elszámoláshoz csatolt bizonylaton rögzített szolgáltatás igénybevétele nem a kampányidőszakban történt. A kincstár a szabálytalanul felhasznált, összesen 641 és fél ezer forint összegű támogatás kétszeresének visszafizetésére kötelezte az érintetteket, akik ezt azóta meg is tették.

A múlt héten 215 700-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. Hetek óta most először csökkent 40 ezer alá az influenzás megbetegedések száma. A betegek többsége gyermek, illetve fiatal korú felnőtt. Budapest, Fejér és Vas vármegyében nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

A következő napokban sem lesz hiány tojásból – ígéri a Tojástermelők Szövetségének alelnöke. Pákozd Gergely kifejtette: bár a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés, de külföldi szállítmányokkal biztosított a kínálat.

Meghalt Ragályi Elemér Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr. Ragályi Elemér 1957-től a Mafilm stúdiójában volt világosító, laboráns, segédoperatőr és felvételvezető. Operatőrként olyan nagy hatású filmekben dolgozott, mint a Régi idők focija, a Kakuk Marci, a Talpuk alatt fütyül a szél, vagy a Dögkeselyű. 1991-ben, Xavier Koller svájci rendezővel készített filmjéért, A remény útjáért a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj sikerében is osztozott. Ragályi Elemér 83 évet élt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×