Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Nyitókép: BKK

Nagy munkálatok végére került pont Újbudán

Befejeződött a felújítás a XI. kerületi Október huszonharmadika utcában és az Irinyi József utcában: a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig megújult az útburkolat, a járda és a vízvezeték, valamint forgalomfigyelő kamerákat is telepítettek több helyen – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A BKK közleménye szerint a tavaly ősszel megkezdett beruházás során a több mint 21 ezer négyzetméter útpálya teljes átépítése mellett erősített aszfaltburkolatot kaptak a buszmegállók, valamint azok peronjai és a járdák is.

A Petőfi híd felé vezető irányba két ivóvíz-gerincvezeték kiváltására is szükség volt – írták.

Mint olvasható, az ottani bevásárlóközpont (Allee) előtti szakaszon külön kanyarodó sávot alakítottak ki a parkolóba érkezőknek és külön a visszafordulóknak. A gyalogátkelőhelyek megvilágítása érdekében megújították a közvilágítást is.

A BKK közölte: az útfelújítással párhuzamosan az Irinyi József utcában és az Október huszonharmadika utcában létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán, köszönhetően annak, hogy a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült 234 méter hosszúságban.

A kerékpársávok kialakításával a gépjárműforgalmi sávok száma nem változott – írták.

Az útfelújítás a fővárosi önkormányzat 2020-2023. évi útfelújítási programjának keretében valósult meg a Budapest Közút Zrt. megbízásából. Nyílt közbeszerzés lefolytatása után a kivitelezési munkákat a Colas Út Zrt. végezte. A beruházás teljes nettó költsége 770 millió 522 ezer 831 forint volt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani. Cikkünk frissül!

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtanak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×