Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: YouTube/hirado․hu

Novák Katalin szerint három feltétel teljesülése esetén sikeres lesz a munkája

Először adott nagyinterjút köztársasági elnökként.

A 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor vendége volt az M1-en Novák Katalin. A Sándor-palotában felvett műsorban a 24.hu összefoglalója szerint a köztársasági elnök elmondta: Novák elmondta, hogy a magyarokat és a lengyeleket nagyon hosszú barátság köti össze, ezért döntött úgy, hogy az első útja Varsóba vezessen.

Megjegyezte: sok olyan hang van, amely éket próbál verni a lengyel-magyar barátságba,
tette hozzá, de kiemelte, hogy ennek ellenére a két ország között továbbra is jók a kapcsolatok. Hivatalos útjain ellátogatott már Romániába, Németországba, Csehországba is.

Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnökkel folytatott megbeszéléséről elmondta: nagyon érdeklődött a magyar álláspont iránt és Novák állítása szerint

megértette, hogy miért voltak fontosak a magyar kormány kritikái az uniós szankciós csomag eredeti formájával szemben.

A köztársasági elnök szerint sikerült elmagyarázni Steinmeiernek azt is, hogy miért nem akarta a magyar kormány, hogy egy egyházi személy szankciós listára kerüljön.

Pénteken Bukarestbe utazik Novák Katalin - Klaus Iohannis román elnök és Andrzej Duda lengyel elnök hívta meg a közép-európai és balti országokat tömörítő bukaresti kilencek találkozójára, amelyen elsősorban biztonsági kérdésekről van szó.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kijelentette: az oroszok nem fogalmaztak meg valódi háborús célkitűzést, sőt Vlagyimir Putyin még háborúnak sem nevezte az inváziót. Most mindenki találgat, hogy mi lesz a vége. Ami számunkra fontos a köztársasági elnök szerint, az az, hogy ne eszkalálódjon a konfliktus, illetve, hogy a kárpátaljai magyarok úgy élhessenek, ahogy a háború előtt éltek, beleértve azt is, hogy szabadon megélhessék a magyarságukat.

Novák Katalin a nemzetközi kapcsolatokról azt mondta, igyekszik megtalálni a hangulatot mindenkivel, aki hajlandó erre. Az államfő szerint

nem a pártoktól kell várni a nemzet egységének megteremtését, de meg fogja találni ennek a módját a jövőben.

Az államfői pozíció lehetőséget ad bizonyos távolságtartásra is, jegyezte meg Novák.

Köztársasági elnöki munkáját firtató kérdésre Novák Katalin Áder Jánost idézte, aki annak idején azt monda, ha száz jó törvényt tárnak elé, százat ír alá belűlük, ha száz rosszat, ugyanennyit küld majd vissza. A köztársasági elnök azt mondta, tud azonosulni Áder hozzáállásával, így a fentiek szellemében igyekszik majd eljárni ő is.

Zárásként azt mondta, öt év múlva akkor értékelné sikerként elnöki ciklusát, ha az alábbi három feltétel teljesülne:

  • ha sikerülne közelebb hozni az embereket egymáshoz, és minél többen gondolnának vissza úgy a ciklusára, hogy „az én elnököm is volt”;
  • ha fejlődnének a nemzetközi kapcsolataink és egyre többen fordulnának bizalommal, érdeklődéssel Magyarország felé;
  • és ha megvalósulna egy nemzetegység, amiben végül a lehető legtöbben osztoznánk.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×