Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
312.34
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Pixabay

Az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak

Néprajzkutató foglalta össze, melyik szokásnak mi a jelentése.

A szerencsehozó hiedelmek között említette, hogy az újév első napján tilos a szárnyas fogyasztása, mert elviszi a szerencsét, a malac és a lencse viszont szerencsehozó élelmiszer, az éjféli evés és ivás azt a célt szolgálja, hogy egész évben legyen mit fogyasztani, továbbá az is szerencsét hoz, ha az újévben az első vendég férfi.

Január elsején ezek mellett tilos például takarítani, kölcsönadni, ajándékozni, mert ezek is elviszik a szerencsét, bőséget - mondta, hozzátéve: a paraszti ünnepekben tilalmak és kötelezően elvégzendő cselekedetek vannak, amelyekhez ijesztő következményeket fűznek, például a mosás, teregetés családon belüli halálozást jelent.

A jósló szokások közül kiemelte a gombócfőzést, amellyel a lányok megtudhatták, ki lesz a jövendőbelijük.

A zajongás - régebben ostorpattogtatás, harangozás, mostanában petárdázás, trombitálás - pedig az ártalmak, a gonosz, a baj távoltartását, elűzését szolgálják - mondta Sándor Ildikó.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×