Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Pixabay

Hosszabb üzemidő, eltörölt korlátozások több elővárosi vasútvonalon

Ismertették az utasok javaslatai alapján is bővülő, december 12-én életbelépő 2021/2022-es vasúti menetrend változásait.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a december 12-én életbelépő új vasúti menetrendben nagyobb kínálatot biztosítanak az utasoknak a fővárosi elővárosban és távolsági szolgáltatásban, több InterCity közlekedik majd. Négy évvel ezelőtt 130-140 InterCity vonat közlekedett a MÁV hálózatán, az új menetrend életbe léptetésével ez a szám 200-ra növekszik. A szolgáltatás folyamatos bővítése annak köszönhető, hogy jobb állapotban vannak a vasúti pályák, a gördülőállomány folyamatosan fejlődik.

2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósítva folyamatosan javítja a kormány a tiszta és energiahatékony közlekedési mód versenyképességét, a vasút térnyerését - hangsúlyozta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a változásokat bemutató tájékoztatón.

Az idén nyáron első alkalommal indították el kísérleti jelleggel a vasúti menetrendi tervezetek széles körű, online véleményeztetését. A beérkezett több mint háromezer érdemi, építő jellegű észrevétel alapján számos módosítást építenek be az új vasúti menetrendbe.

Változások szerte az országban

A pusztaszabolcsi és a hatvani vonalon elvégzett pályafelújításoknak köszönhetően gyakrabban és gyorsabban járnak a vonatok Érd, Százhalombatta, Dunaújváros felé. Példakánt említette, hogy Budapest és Dunaújváros között 20 perccel rövidül, egy óra közelébe csökken a menetidő.

Hatvanból és Gödöllőről reggelenként elinduló új zónázó vonatok az eddigieknél 15 perccel hamarabb futnak be a fővárosba. A menetrendváltástól a most még csak munkanapokon a Budapest Déli pályaudvar és Tatabánya között közlekedő vonatok a hétvégén is járnak majd, vagyis félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is.

Több elővárosi szakaszon is meghosszabbodik az üzemidő, például a dunaújvárosiak az utolsó járattal a jelenleginél két órával később is haza vonatozhatnak a fővárosból.

Mosóczi László szólt arról is, hogy az év utolsó hetében is sokakat érintő változás lép életbe, a Budapest elővárosi vasútvonalak többségén feloldják, vagy érdemben mérsékelik a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat.

Jelentős kínálatbővítést vezetnek be az Esztergom-Komárom vonalon. Az Esztergom és Süttő közötti szakaszon munkanapokon 8 pár vonat közlekedik majd, a csúcsidei időszakokban óránkénti indulásokkal, csatlakozással a budapesti járatokhoz Esztergom-Kertváros állomáson. Három-négy vonat meghosszabbított útvonalon Esztergom és Komárom, ebből egy vonatpár Esztergom és Székesfehérvár között közlekedik majd.

A Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vonal fontos szerepet tölt be a megyeszékhely elővárosi forgalmában, ezért munkanapokon reggel és délután új vonatpárok indulnak a munkába és iskolába járást segítve.

Az új menetrendben új közvetlen vasúti kapcsolat jön létre a Kecskemét-Cegléd-Szolnok útvonalon munkanapokon egy reggeli járattal, a délutáni időszakban 60 percenként induló járatokkal. Sokak kérésére a Győrt Kaposvárral és Péccsel összekapcsoló Helikon InterRégió vonatok megállnak majd Balatonfenyves alsón és Várdán - ismertette Mosóczi László.

A nemzetközi szolgáltatási kínálat egyebek mellett Arad, Kolozsvár, Munkács, Kassa, Graz és Ljubljana irányába is bővül.

A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő tavasszal tehetnek észrevételeket, javaslatokat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd.

Mosóczi László felidézte, hogy az utasok európai színvonalú kiszolgálása érdekében korszerűsítik, villamosítják a pályahálózatot, az emeletes motorvonatok is közlekednek, a magyar fejlesztésű és gyártású IC+ vasútikocsik a nemzetközi és távolsági forgalomban teszik kényelmesebbé, vonzóbbá a vasúti közlekedést, folyamatosan újulnak meg a vasútállomások.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
250 éves az USA: Apokapliszis most vagy ellovaglás a naplementébe?

250 éves az USA: Apokapliszis most vagy ellovaglás a naplementébe?

Felsorolni is nehéz, mi minden kötődik az 1776-ban alapított Egyesült Államokhoz az aranyláztól a Super Bowlon és a Terminátoron át Woodstockig, a Big Macig, hogy az iPhone-t, Michael Jacksont vagy a holdra szállást be se mondjuk − és az is kizárt, hogy bárhol máshol lenne olyan, hogy „drive-thru church”. Sok víz lefolyt tehát az elmúlt két és fél évszázadban a Potomac Riveren, és az USA-t okkal tartják számon a mai napig a világ vezető szuperhatalmaként, amely − amellett, hogy a lélegzetelállító természeti csodák otthona − az üzlet, az innováció és a szórakoztatóipar globális zászlóvivőjeként él a köztudatban. Csizmazia Gáborral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársával arra tettünk kísérletet, hogy mérleget vonjunk ebből a hollywoodi fordulatokban bővelkedő eredettörténetből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×