eur:
415.27
usd:
401.24
bux:
0
2025. január 8. szerda Gyöngyvér
Új grafikájú, Magyarország feliratú vezetői engedélyek sorakoznak a Pénzjegynyomdában.
Nyitókép: MTI/Pénzjegynyomda

Fontos változás a jogosítványok megújításánál

Nem kell már elmenni akormányablakba az új jogosítványért, és most már fizetni sem kell érte.

Az eddigieknél egyszerűbb, gyorsabb, illetve négyezer forint helyett ingyenes lehet a magyar jogosítványok gyártása és az orvosi érvényesség megújítását követően az új okmány kiadása a Magyarország.hu-n, vagyis a sokak által Ügyfélkapuként ismert állami felületen kialakított új funkciókkal – írja a Totalcar.

A Személyreszabott Ügyintézési Felület (SZÜF) részben eddig is a különböző okmányok kiváltásával és pótlásával kapcsolatos lehetőségeket foglalta össze, de február eleje óta új funkciókkal bővítették. Használatuk minden magyar állampolgár, illetve itteni tartózkodási engedéllyel rendelkező számára lehetséges, de előfeltétele az Ügyfélkapu-regisztráció.

Egy virtuális nyilatkozattal itt felhatalmazhatjuk a Belügyminisztériumot további külön kérelem nélkül gyártson mindig új jogosítványt, amikor ez szükséges. Személyesen továbbra is 4000 forintba kerül a kártya kiállítása, az idősebb korosztály esetében olcsóbb.

Amikor valakinek lejár a jogosítványa, nem kell mást tennie, mint megvárni, hogy a hosszabbításhoz kötelező orvosi alkalmassági igazolást feltöltsék a rendszerbe. Amint ez megtörtént, legyártják az okmányt, és nyolc napon belül megkaphatja. A jóváhagyás benyújtásakor nyilatkozni kell, hogy hogyan akarjuk átvenni az új okmányt: választhatjuk a nyilvántartásban szereplő lakcímünket, megadhatunk értesítési címet, de átvételi helyként választhatjuk bármely kormányablakot is.

Az egyszerűsített jogosítvány-ügyintézés további feltétele, hogy az állami rendszerben legyen három évnél nem régebbi igazolványképünk, ha viszont nincs, egy további, szintén új szolgáltatást használhatunk hamarosan, ahol videochat lehetőséget alakítottak ki. Itt egy ügyintéző segítségével, saját számítógépünk vagy telefonunk kamerájával készíthetünk majd megfelelő fotót, amely az új okmányra kerül.

Címlapról ajánljuk
Havasi Katalin: még nagyobb baj lehet, ha nem pihenjük ki az influenzát

Havasi Katalin: még nagyobb baj lehet, ha nem pihenjük ki az influenzát

Egy erős fizikumú, jó immunrendszerű embernek általában egy hét pihenés elegendő ahhoz, hogy túl legyen a betegségen, ugyanakkor az influenza tünetei senkit sem kímélnek – mondta az InfoRádióban a Házi Gyermekorvosok Egyesületének tanácsadó elnöke. Figyelmeztetett: kezdődő influenza, illetve magas láz esetén kifejezetten káros lehet, ha valaki elkezd antibiotikumot szedni.

Kaiser Ferenc: nem kizárt, hogy a tűzszüneti vonal lesz Ukrajna és Oroszország új határa

Újabb támadást indított az oroszországi Kurszk régió ellen az ukrán hadsereg. Arról, hogy ennek az offenzívának a közelgő amerikai elnökváltás fényében mekkora jelentősége van, az InfoRádió Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docensét kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.08. szerda, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Újabb pofont kaphat az amerikai LNG-piac, ami Európának is fájhat

Újabb pofont kaphat az amerikai LNG-piac, ami Európának is fájhat

Az amerikai LNG-export körüli jogi és politikai csatározások nemcsak az Egyesült Államok energiaiparának jövőjét, hanem az Európai Unió energiaellátásának biztonságát is jelentősen befolyásolhatják. A Biden-adminisztráció által felfüggesztett új exportengedélyek és a part menti kitermelési korlátozások mellett Donald Trump leendő elnökként ígéretekkel és jogi manőverekkel készül helyreállítani az iparág pozícióját. Eközben az európai országok – az orosz energiától való elszakadásuk közepette – az amerikai földgázra igyekeznek támaszkodni, miközben a globális árak növekedése és a szűkös kapacitások újabb gazdasági kihívások elé állítják őket - mutat rá körképében a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×