INFORÁDIÓ 
2020. szeptember 18. péntek
Diána

a nap hírei

hírösszefoglaló

napinfó

Minden eddiginél több, 365 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést - a nap hírei

Infostart / InfoRádió

A mintegy 30 ezer önkormányzati dolgozó 17 és fél százaléka vesz részt a ma kezdődött háromnapos sztrájkban. Novicsok idegméreggel mérgezték meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.

Minden eddiginél több, 365 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, meghalt 3 idős beteg, az elhunytak száma így 619-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 2100. A járvány kezdete óta összesen 6622 embernél igazolták a fertőzést. 3903-an pedig már meggyógyultak. A kormányzati koronavírus-információs portál a tanévhez kapcsolódva felhívja a figyelmet, hogy kiemelten fontos a szülők és a pedagógusok felelőssége.

A magyar gazdaság újabb leállásának megakadályozását nevezte feladatnak a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint ehhez az egyik legjobb eszköz a határokon életbe léptetett korlátozó intézkedések sorozata. Szijjártó Péter azt hangoztatta, hogy most az elővigyázatosságon van a hangsúly, ezért nem véletlenek és nem öncélúak az utazási korlátozások, amelyekkel azt szeretné megakadályozni a kormány, hogy a vírust Magyarországra behurcolják. A miniszter a gazdasági védekezés időszakának nevezte a mostanit.

Továbbra is drámainak nevezte az ágazat helyzetét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Flesch Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában azt közölte: üzletileg Budapest a járvány legnagyobb turisztikai vesztese. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke úgy vélte: attól függetlenül, hogy szeptember 30-a után újra megnyitják, vagy továbbra is zárva tartják a határokat, Budapesten jövő tavaszig nincs esély olyan turistaforgalomra, hogy érdemes legyen nagyobb mértékben kinyitni a szállodákat.

A mintegy 30 ezer önkormányzati dolgozó 17 és fél százaléka vesz részt a ma kezdődött háromnapos sztrájkban - közölte a megmozdulást szervező szakszervezet. A legtöbb helyen kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke az InfoRádiónak elmondta: a béremelés mellett azt követelik, hogy térítsék meg az önkormányzatoknak azt a pénzt, amit a kormány rendeletei alapján a járvány elleni védekezésre fordítottak. Pintér Sándor belügyminiszter levelében arról tájékoztatott, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni, ezt az érdekképviseleti vezető törvénysértőnek tartja.

A szeptemberi tanévkezdéskor 423 köznevelési intézményben léptek szolgálatba iskolaőrök - közölte a köznevelési államtitkár. Maruzsa Zoltán elmondta, hogy további 55, budapesti, Pest megyei és Bács-Kiskun megyei iskolába még folyamatban van az iskolaőrök toborzása, képzése. Az államtitkár közölte, hogy későbbiekben igény esetén az iskolaőri szolgálat kibővülhet a nem állami intézményekben is. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy az iskolaőr nem rendőr, nem állít elő, nem fog el, nem hallgat ki.

Koronavírusos lett, emiatt karanténba került az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik helyettes államtitkára. Azt nem közölte a tárca, hogy kiről van szó. A Nemzeti Népegészségügyi Központ a járványügyi szabályok szerint elvégezte a szükséges kontaktkutatást, és valamennyi érintett esetében megcsinálták az első COVID-tesztet ezek eredményét még nem tudni. A közlemény szerint az érintett minisztériumi dolgozók valamennyien tünetmentesek.

Nem közeledtek az álláspontok a Színház- és Filmművészeti Egyetem lemondott vezetése és az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Vidnyánszky Attila között. A távozott vezetés ugyanakkor azt is hangsúlyozta: az oktatás fenntartására törekszik. Upor László eddigi rektor-helyettes azt mondta: a megbeszélésen ígéretet tettek arra, hogy szeptember végéig viszik tovább az intézmény ügyeit. Vidnyánszky Attila a HírTv Híradójának azt mondta: megállapodtak abban, hogy közös érdekük az oktatás elindítása és a tanórák megtartása a jelenleg fennálló helyzettől függetlenül. A tiltakozó diákok addig maradnak az épületben, amíg nem teljesülnek követeléseik, vagyis az intézményi autonómia visszaállítása és a kuratórium távozása.

Lezárult a Vígszínház Felügyelő Bizottságának vizsgálata. A testület összesen 71 írásban, illetve személyesen tett bejelentéssel foglalkozott. A meghallgatások után a Felügyelő Bizottság tájékoztatta megállapításairól a vizsgálatot elrendelő főpolgármester-helyettest. Gy. Németh Erzsébet arra kérte Rudolf Pétert, a színház igazgatóját - ügyvezetőjét, hogy saját hatáskörében intézkedjen a vizsgálat eredményei alapján. A vizsgálatot a főpolgármester kezdeményezte a márciusban, miután a társulat több egykori és jelenlegi tagja is bírálta az akkori igazgató, Eszenyi Enikő vezetési módszereit.

Novicsok idegméreggel mérgezték meg Alekszej Navalnijt. A német kormány bejelentése szerint a német hadsereg laboratóriumában végzett vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy az orosz ellenzéki politikus rosszullétét a harci idegmérgek csoportjába tartozó anyag okozta. Az omszki kórház zárójelentése szerint nem találtak mérget a szervezetében. Alekszej Navalnijt most Berlinben kezelik. Az ismert bloggert azzal az Oroszország által kifejlesztett idegméreggel próbálták megölni, amit két éve az angliai Szkripal-merénylet elkövetői is használtak.

A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018