Infostart.hu
eur:
385.49
usd:
331.6
bux:
122050.49
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nagy razzia volt a belvárosban

Péntekről szombatra virradó éjszaka ellenőriztek V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.Több mint 300 embert igazoltattak, hetet fogtak el.

Az ellenőrzés olyan terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére terjedt ki, amelyeket a turisták sűrűn látogatnak. Az akcióban 95 rendőr vett részt, a társszervektől 48-an segítették őket - közölte a rendőrség honlapján..

A járőrök és a nyomozók 317 embert igazoltattak, nyolc autóst, valamint 9 szórakozóhelyet ellenőriztek. A rendőrök hét embert fogtak el, többek között kábítószer birtoklása, kifosztás, garázdaság és körözés miatt. Egy taxisofőrt is elfogtak órapörgetés gyanúja miatt.

A rendőrök egyébként a társszervekkel együtt összesen 39 taxist ellenőriztek, a társhatóságok nyolc esetben kezdeményeztek eljárást: két sofőrnek vezetői engedélye, másik kettőnek drosztengedélye nem volt, három taxis nem adott nyugtát, egy taxinak pedig nem volt érvényes műszaki vizsgája.

A BRFK azt írta, hogy a társszervekkel közreműködve - előre be nem jelentett időpontokban - tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest Belvárosában.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×