Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.62
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Az ügyészség nem hagyta annyiban az ÁEK egykori vezérének felmentését

Az ügyészség fellebbezett az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) egykori vezetőjét hűtlen kezelés bűntettének vádja alól felmentő ítélet ellen

A kerületi ügyészség fellebbezést jelentett be az ítélet részbeni megalapozatlansága miatt, a vádlottak bűnösségének megállapítása, valamint pénzbüntetésre ítélésük érdekében - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A Fővárosi Törvényszék pénteken jelentette be, hogy felmentő ítéletet hozott a bíróság abban a megismételt büntetőügyben, amelyben Szilvásy Istvánt, az ÁEK egykori vezetőjét és két társát hűtlen kezeléssel vádolta az ügyészség.

A vádhatóság szerint Szilvásy István az ÁEK vezetőjeként 2007-2008-ban indokolatlanul szerződött egy céggel, amelynek feladata bér- és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos tanácsadás lett volna, valamint indokolatlanul kötött szerződést egy főorvossal, mivel az intézmény dolgozói is elvégezhették volna az általa ellátandó feladatokat.

Az ÁEK így mintegy öt és fél millió forintot fizetett ki a háttérjogszabályokkal ellentétes, fiktív szerződések alapján. A bíróság arra jutott, hogy az elsőrendű vádlott nem valósított meg bűncselekményt, így az ügyben a bűnsegédeiként szereplő másod- és harmadrendű vádlottat is felmentette.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×