INFORÁDIÓ 
2020. április 4. szombat
Izidor

debrecen

polgári védelem

gyakorlat

Mozgósítás Debrecenben: polgári védelmi gyakorlat

Infostart

Polgári védelmi mozgósítási gyakorlat Debrecenben.

A debreceni Kölcsey Központban csütörtökre szervezett polgári védelmi mozgósítási gyakorlattal kapcsolatban Szekeres Antal, a debreceni polgármesteri hivatal címzetes főjegyzője azt közölte, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően Debrecen polgármestere 2013-ban megalakította a város települési polgári védelmi szervezetét.

Az egységbe 750, debreceni lakóhellyel rendelkező, 18 és 65 év közötti korú, magyar állampolgárságú férfit osztottak be.

Kiválasztásuk és a különböző egységekbe történő beosztásuk a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai iránymutatásával történt - írja a Hajdú Online.

2013 óta rendszeresek a továbbképzések, mozgósítási gyakorlatok, és tekintettel arra, hogy ezek tartása jogszabályi kötelezettség, – a katasztrófavédelmi igazgatóság éves képzési tervében foglaltak szerint – a jövőben is várhatók további gyakorlatok, továbbképzések. Ezekre csak a települési polgári védelmi szervezet tagjai kapnak megjelenésre kötelező határozatot.

A csütörtöki mozgósítási gyakorlatot és továbbképzést a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartja, 285 fő polgári védelmi kötelezettség alatt álló érintett részvételével.

A magyar katonaság átalakítására vonatkozó belügyminiszteri javaslat és a debreceni polgári védelmi mozgósítási gyakorlat, illetve a továbbképzés között összefüggés nincs – közölte Szekeres Antal.

A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018