eur:
394.17
usd:
369.64
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Halálos baleset Isaszegen

Frontálisan egymásba rohant két személygépkocsi Isaszegen, a Rákóczi utcában – írja a katasztrófavédelem.

Az egyik járműbe beszorult egy ember. Őt a műszaki mentést végző gödöllői hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek, az életét azonban már nem lehetett megmenteni, belehalt a sérüléseibe. A balesetnek egy sérültje is van. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a forgalom elől.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×