Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
321.92
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels

Otthonápolás: a kormány szerint is emelni kell a díjat

Mintegy 16 ezer aláírást gyűjtöttek össze eddig azok a civil aktivisták, akik az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését és az ápolási díj megduplázását követelik az Országgyűléstől. Az egyik cél elérésére az InfoRádió értesülése szerint jó esélyük van.

Pénteken ismét tünteni fognak a Parlament előtt a „Lépjünk, hogy léphessenek” Közhasznú Egyesület tagjai, ha nem kapnak ígéretet az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerésére és az otthonápolási díj megemelésére. Ezt korábban Csordás Anett, a civil szervezet munkatársa mondta az Országházban tartott sajtótájékoztatón.

„Addig fogjuk ezt folytatni, amíg nem történik változás”

– hangsúlyozta.

Az MSZP, a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció hetek óta követeli az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését és az ápolási díj megemelését.

Beálltak egy petíció mögé is, amit már 16 ezren írtak alá. Legutóbb a DK egyik országgyűlési képviselője, Székely Sándor beszélt erről a témáról plenáris ülésen. Mint mondta, a legmagasabb, kiemelt ápolási díj 52800 forint, ami alig több mint fele a „szintén nagyon kevés minimálbérnek”.

A kormánypártok szerint az baloldali ellenzék hisztériakeltésre használja fel az otthonápolás ügyét.

Mindazonáltal a Fidesz-KDNP is támogatja, hogy akik ilyen feladatokat látnak el, azok a mostaninál több pénzt kapjanak érte. Szászfalvi László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalásában kérte a kormányt, hogy az ügy kezelésére.

A kormány 2010 óta minden évben megemelte az otthonápolási díjat és most is erre készül – tájékoztatott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. „A kormánynak szándéka a további emelés, ezért folytatunk folyamatos egyeztetéseket” – fogalmazott, hozzátéve:

az idei évben döntenek arról, hogy a következő években miként alakul az összeg.

Akik legalább 20 éven keresztül otthon ápolták gyermeküket, 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést is kapnak – emelte ki.

Az InfoRádió értesülése szerint a kormányoldal a díj emelésével egyetért, a munkaviszonnyá nyilvánítással azonban nem, mert az visszaélésekre adna lehetőséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×