Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
324.98
bux:
145879.54
2026. november 2. hétfő Achilles
Dúró Dóra elnökhelyettes beszédet mond a bejegyzés alatt álló Mi Hazánk Mozgalom rendezvényén a Városligetben 2018. augusztus 20-án.
Nyitókép: Illyés Tibor

Elindul a választásokon a Mi Hazánk Mozgalom

Párttá alakult a Jobbikból kivált tömörülés, amelybe Dúró Dóra elnökhelyettes szerint már kétezren kérték a felvételüket.

„Megtörtént a bírósági bejegyzés, jogerős most már a döntés, így egy újabb párttal gazdagodott a magyar közélet” – mondta az InfoRádiónak Dúró Dóra. Bár még nem indulhatott meg hivatalosan a tagfelvétel, hiszen a párttá alakulás még friss, de már kétezren jelentkeztek tagnak, és több száz szimpatizáns jelezte, hogy segíteni a politikai formációt – tette hozzá az elnökhelyettes.

Jobbikos szervezetek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, sőt, a Jobbik eddig több mint száz önkormányzati képviselőt vesztett el.

Dúró Dóra szerint úgy alkották meg a Mi Hazánk Mozgalom programját, hogy az minden magyar embert képviseljen, de a korábbi politikai értékeket nem tagadják meg. A radikalizmus számukra a tematizálással történő tabudöntögetést jelenti,

„legyen szó az európai uniós tagságunkról, a halálbüntetés kérdéséről vagy a magyar-cigány-együttélés okozta feszültségről”.

Az új párt elnökhelyettese úgy látja, hogy korábban a Jobbik is képviselte ezeket az ügyeket, és a Mi Hazánk Mozgalom arra az útra szeretne visszatérni, amit szerinte a Sneider Tamás vezette formáció az utóbbi időben elhagyott.

Dúró Dóra úgy látja, hogy az utcai megmozdulások mellett – kabinetekben folyó – szakmai munkára is szükség van. „Hogy egy párt alternatívát tudjon felmutatni akár a mostani ellenzékkel, akár a mostani kormánypártokkal szemben, szükség van arra, hogy egy kidolgozott és hiteles szakmai programja legyen, másrészről pedig szükség van arra is, hogy az emberek között jelen legyen” – fogalmazott.

A Mi Hazánk Mozgalom megméretteti magát a jövő évi európai parlamenti és az önkormányzati választáson is. Dúró Dóra szerint, ha úgy mennek tovább a dolgok, ahogy az elmúlt két hónapban, akkor reális esély van rá, hogy előbbin mandátumot tudnak szerezni.

A politikus az április 8-i választásokról azt mondta, hogy az ellenzéki összefogás csődöt mondott, katasztrofális állapotban vannak a pártok, ezért szerinte a Mi Hazánk Mozgalomnak nincs helye az együttműködésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×