Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Ősszel is lesz nyugdíjprémium, ha a gazdasági növekedés lehetővé teszi ezt - a nap hírei

A Fidesz és a kormány nem lesz ott az ellenzéki pártok kezdeményezte rendkívüli parlamenti ülésen. Még találhatnak túlélőket a genovai híd romjai között a mentők vezetője szerint.

Ősszel is várható nyugdíjprémium, ha a GDP-bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke a tervek szerint alakul - erősítette meg a Pénzügyminisztérium. A kormány 32 milliárd forintot különített el ebben az évben erre a célra. A nyugdíjprémium összege a GDP növekedésnek mértékétől függően maximálisan 16 ezer forint lehet.

A Fidesz-KDNP és a kormány nem vesz részt az ellenzéki pártok által kezdeményezett, holnapra (pént) összehívott rendkívüli parlamenti ülésen. A Fidesz-frakció közleményében azzal indokolja a távolmaradást, hogy a devizahitelezési válságért felelős baloldali pártok egy öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizahiteleseket ezért a fellépésük hiteltelen. A rendkívüli ülésen az ápolási díj emeléséről és a devizahitel-károsultak segítéséről vitáznának az ellenzéki pártok, de a napirendet csak akkor tudnák megszavazni a képviselők, ha a Ház határozatképes lenne.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát a jövőben irányító testületről egyeztet az intézmény és az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az MTA vezetői fontosnak tartják, hogy a kormánnyal közösen létrehozandó grémium hivatalba lépéséig az eddigivel azonos módon legyen biztosított az intézethálózat finanszírozása, a személyi kérdésekben pedig érvényesüljenek a tudós testület autonóm döntési jogosítványai. Az Akadémia elnöksége ragaszkodik ahhoz, hogy a köztestület vagyona az MTA tulajdonában maradjon, a változások pedig ne veszélyeztessék az intézmények önálló és zavartalan működését.

Átadták az országos jégkármérséklő rendszer kiszolgálásához szükséges informatikai beruházást a meteorológiai szolgálat budapesti székházában. Rácz András környezetügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kormány kiemelt ügyként kezeli az éghajlatváltozást, ezért döntött a jégkármérséklő rendszer létrehozásáról. Radics Kornélia, a meteorológiai szolgálat elnöke az InfoRádióban elmondta: a most beszerzett szuperszámítógép segítségével az eddiginél gyorsabban készülnek el az előrejelzések, így a jégkármérséklési rendszert üzemeltető gazdák pontosabb és gyorsabb adatokhoz jutnak majd.

Újabb szivattyúkat állítottak be a Ráckevei-Soroksári Duna vízpótlására a szakemberek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella az InfoRádióban hozzátette: a folyó vízmagassága reggel 86 centiméter volt, ami mindössze 35 centiméterrel haladja meg az eddigi legalacsonyabb vízállást, és a következő napokban további apadás várható. A szóvivő megerősítette, hogy a szakemberek Esztergomnál kikotorták a medret, így ismét van víz a kiapadt Duna-ágban.

Már az iskolák több mint 60 százalékába kiszállították a tankönyveket - közölte a köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Maruzsa Zoltán az InfoRádióban elmondta: a hónap végéig a megrendelt 12,5 millió kötet mindegyike megérkezik az intézményekbe. Hozzátette: a választható könyvek több mint fele állami fejlesztésű, és a cél az, hogy a tantárgyanként és évfolyamonként kétféle változatban készülő kötetek váltsák ki a magánkiadók könyveit. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: segédletként minden pedagógus azt használ, amit jónak lát.

A genovai mentés vezetője lát esélyt arra, hogy a következő 48 órában még túlélőre bukkanjanak a leomlott híd romjai alatt. A helyi főügyész szerint a hozzátartozók bejelentései alapján még 10-20 embert keresnek. A genovai tűzoltóság szóvivője azt mondta: addig folytatják a mentési munkálatokat, amíg minden eltűntként regisztrált embert meg nem találnak. A friss hivatalos adatok szerint 39 ember halt meg a katasztrófában. Szombaton állami ceremónia keretében vesznek búcsút az áldozatoktól és nemzeti gyásznapot tartanak Olaszországban.

Földrengés rázta meg az Adriai-tenger olaszországi partszakaszát. Az amerikai földtani intézet szerint 5,3-as erősséget mért 12 kilométeres mélységben a Puglia tartománybeli Foggiától 72 kilométerre északnyugatra. Egyelőre anyagi károkról vagy személyi sérülésekről nem érkezett jelentés.

Meghalt Aretha Franklin, a soul királynője. 76 éves volt. 8 éve diagnosztizálták nála a rákot, utolsó fellépése tavaly volt, Elton John AIDS-alapítványának rendezvényén. Ő volt az első női zenész, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. 1968 és 1975 között minden évben ő kapta a Grammy-díjat a legjobb rythm and blues énekesként, összesen 18 Grammyt nyert a pályája alatt. Emellett több mint 75 millió lemezt adott el, és három elnök beiktatásán énekelt, legutóbb 2009-ben Barack Obamáén.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×