Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
326.16
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Öt év alatt háromszorosára nőtt a kilakoltatások száma

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint tavaly az egész országban már 3636 kilakoltatást hajtottak végre. Vagyis az év minden napjára jut tíz kilakoltatás. Az utóbbi öt évben háromszorosára nőtt a kilakoltatások száma: 2012-ben 1020, tavaly 3636 lakásból költöztették ki a lakókat.

Nemcsak a fővárosban kerülnek családok százai az utcára: már a kisebb falvakban is mindennapos, hogy „viszi a házat a bank” - írta a Népszava.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint tavaly az egész országban 3636 kilakoltatást hajtottak végre. Vagyis az év minden napjára jut tíz kilakoltatás. Ráadásul az intézkedések száma egyre csak nő. Völner Pál igazságügyi államtitkár egy parlamenti kérdésre adott korábbi írásbeli válaszából kiderül, hogy míg 2012­-ben 1020, 2013-­ban 1300 tulajdonost lakoltattak ki, addig 2015­-ben már 2335, 2016-­ban pedig 3474 ilyen intézkedés történt. Ebből az adatsorból ráadásul még hiányoznak is azok, akik nem várták meg a végrehajtási procedúrát, és önként távoztak, rokonoknál, hétvégi házakban, elhagyott
épületekben húzták meg magukat.

És azok az albérlők sem szerepelnek a statisztikákban, akiket a főbérlő rakott utcára.

Az elmúlt öt évben több mint 240 ezer ingatlant árvereztek el tartozás miatt.

A Magyar Bírósági Végrehajtó Kar honlapján lévő legfrissebb adatsor 2017 első negyedévére vonatkozik: e szerint abban az időszakban 774 lakásügyben történt ilyen eljárás, ebből a Fővárosi Ítélőtábla 232, a Debreceni 176, a Győri 144, a Pécsi 105, míg a Szegedi 117 esetben hozott határozatot. Ebből is látszik, hogy

a „hangosabb” fővárosi kilakoltatások csupán az összes ügy harmadát teszik ki, a „csendes többség”, a végrehajtások elszenvedőinek kétharmada vidéken él.

Az adatokból az is kiderül, hogy tavaly az első három hónapban meghozott végrehajtási határozatok száma az azt megelőző, 2016­os év hasonló időszakához képest mintegy 52 százalékkal nőtt.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×