eur:
389.03
usd:
361.12
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Gyanúsított a volt magyar EP-képviselő

A Központi Nyomozó Főügyészség üzletszerűen, társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, külföldi gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző személy által elkövetett vesztegetés bűntette és részben felbújtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Cs. volt európai parlamenti képviselőt.

Az OLAF ajánlására indított nyomozás során, 2018. március 28-án, házkutatást követően került sor Sz. Cs. gyanúsítotti kihallgatására.

A megalapozott gyanú szerint Sz. Cs. a 2009-től 2014-ig terjedő ciklusban, mint európai parlamenti képviselő, többféle módon, az EU illetékes szervét megtévesztve, visszaélt az EP-től igénybe vehető költségtérítésekkel, illetve a parlamenti asszisztensek alkalmazásával.

A költségvetési csalás cselekményével az EP-nek

a megalapozott gyanú szerint 143 millió forint vagyoni hátrányt okozott,

amely nem térült meg.

  • A gyanú szerint a költségtérítéseket illetően számos esetben – a repülőút költsége helyett – a gépjárművel történő utazás lényegesen magasabb költségét számolta el, valótlan tartalmú okiratok felhasználásával.
  • A látogatócsoportok fogadásával kapcsolatban öt esetben lényegesen magasabb költséget fizetett ki az EU a közreműködése folytán.
  • Több személy esetében, valótlan okiratok felhasználásával, fiktív módon parlamenti asszisztenseket alkalmazott.
  • El nem készült kiadványok költségeit igényelte valótlan okiratok felhasználásával.
  • Két parlamenti asszisztens alkalmazását annak ellenében intézte el, hogy az illetményükből a részére meghatározott összeget visszaadnak.

Sz. Cs. a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A továbbiakban szabadlábon védekezik. Az ügynek még további négy gyanúsítottja van.

Az elmúlt időszakban a gyanúsított immár a második olyan EP képviselő, akivel szemben a tisztségével összefüggően elkövetett bűncselekmény miatt nyomozás indult. A másik eljárásban az ügy már bírói szakban van.

Címlapról ajánljuk

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×