eur:
394
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lévai Katalin: Nem a kampánypénzért indultunk el

Lévai Katalin azt állítja, hogy nem bizniszpártot hozott létre és nem a Fidesz zsoldjában állva vesz el szavazatokat a baloldaltól.

A szociológus Lévai Katalin 2003 májusa és 2004 júniusa között a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztere, 2004-től pedig az MSZP európai parlamenti képviselője volt. Már nem tagja a szocialista pártnak. Az utóbbi években írással foglalkozott. 2017. július 3-án megalapította a Lendülettel Magyarországért Pártot, amely a nyugdíjasokat és a nőket akarja képviselni, és mind a 106 választókerületben jelöltet indít az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson.

Lévai Katalin: Nem a kampánypénzért indultunk el

Lévai Katalin Zuglóban méreti meg magát. A Hírt TV-nek elmondta, hogy szeretett volna az MSZP és a DK közös jelöltje lenni, de nem kértek belőle.

Ezért most az állami kampánytámogatásból és a szimpatizánsok adományaiból finanszírozott közvélemény-kutatással akarja bebizonyítani, hogy esélyesebb a győzelemre, mint a szocialista Tóth Csaba.

„Egy független intézettel szeretnénk ezt megméretni, amelyik objektív képet ad, és abból kiderül az, amit mi most feltételezünk, vagyis hogy erősebb jelöltet tudunk állítani a személyemben Zuglóban. Ha igen, akkor arra fogjuk kérni a többi jelöltet, hogy ők lépjenek vissza az én javamra, mert akkor annak van racionalitása– mondta Lévai. Azt is mondta, hogy ha mégsem ő bizonyul a legesélyesebbnek, akkor visszalép a szocialista jelölt javára, és hasonló helyzetben a társai is ezt teszik majd.

„Mi semmiféle összefogást nem rombolunk szét, mert nincs ilyen összefogás

 – tette hozzá. 

A Lendülettel Magyarországért pártnak egyébként Lévai Katalinon kívül van egy másik ismert jelöltje is, Móricz Eszter XV. kerületi önkormányzati képviselő, aki 2014-ben még MSZP-sként, az Összefogás színeiben indult el a választáson, de alulmaradt a fideszes László Tamással szemben. A szocialisták tavaly nyáron kizárták őt a pártból, mert támogatta a kormány kvótanépszavazását. Most a baloldalon a DK-s Hajdu László polgármester lesz az ellenfele. Lévai Katalin pártja a 18. kerületben Földényi Györgyöt, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnökét indítja, aki a szocialista Kunhalmi Ágnestől vehet el szavazatokat. A pártvezető azt állítja, hogy nem bizniszpártot alapított, és nem a Fidesz malmára akarja hajtani a vizet.

Az InfoRádió kereste, de egyelőre nem tudta elérni Lévai Katalint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×