Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.57
bux:
120860.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Több ezer gyerek veszélyben - ezt lépi a kormány

Több ezer gyerek veszélyben - ezt lépi a kormány

Kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás. A betegség súlyos szövődményeket okozhat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint a bárányhimlő elleni vakcina beadása 15 és 18 hónapos korban, két részletben lesz kötelező. Magyarországon ugyanis a bárányhimlő okozza a bejelentett fertőző betegségek felét. Az évi megbetegedések száma 28 800 és 52 600 között változott 1998 és 2016 között. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy egy rendkívül virulens fertőzésről van szó.

„Egy bárányhimlős egy kisebb teremben félóra alatt mindenkit megfertőzhet,

ez a közösségek nagyfokú átfertőződésének magyarázata.”

Kulcsár Andrea, a Szent László Kórház főorvosa, védőoltási szaktanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában felhívta a figyelmet, hogy a bárányhimlő súlyos szövődményeket okozhat.

„Azért lényeges a megelőzése, mert soha nem lehet tudni, kinek lesz súlyos szövődménye. Lehet százalékos arányokat mondani, de ha az én gyerekem, akkor ezer százalék, én vagyok vele három hétig a kórházban, ahol hiába mondják, nem súlyos a kisagyi gyulladás, halálra aggódom magam. Vannak súlyosabb szövődmények is, van, hogy végig kell nézni a véráram- vagy felülfertőződést, esetleg sebészeti beavatkozást is. Sok szülő értetlenül áll, hogy miért nem tudott ezekről.”

Póta György is a felülfertőzésekre, szövődményekre hívta fel a figyelmet.

„Negyvenezer fölötti éves megbetegedésből kétszáz olyan, súlyos szövődményes eset, amely intenzív kórházi kezelést igényel vagy maradandó, elsősorban idegrendszeri, illetve lágyrész-károsodással jár.”

A Nemzeti immunizációs programba illesztik és kötelezővé teszik a bárányhimlő elleni védőoltást, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról is tájékoztatott, hogy az egészségügyi dolgozókat megvizsgálják megkapták-e a kanyaró elleni védőoltást, vagy átesve a betegségen ellenállóak-e, és ha nincs meg az immunstátuszuk, kötelező lesz számukra a kanyaró elleni vakcina beadása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×