Életpálya

Az 1956-os forradalmi eseményeket követő megtorló perek Békés megyében is gyakoriak voltak. A legnagyobb pert statáriális eljárás keretében tartották a Szegedi Katonai Bíróságon, amelyben 12 vádlottra összesen 135 év börtönbüntetést szabtak ki, az első- és másodrendű vádlottat pedig halálra ítélték. A forradalmat megtorló kádári- hatalom elsősorban elrettentő céllal rendezte ezeket a pereket, de szempont volt az is, hogy a forradalmárokat fegyveres csőcselékként tüntesse fel. A másodrendű vádlott Farkas Mihályra osztották a katonaviselt férfi szerepét, aki a vádirat szerint szakszerű segítséget nyújtott az úgynevezett csőcseléknek a hatalom fegyveres erői megtámadásában. Az pedig, hogy egy rendszer által kinevelt tiszt a rendszer ellen forduljon, megbocsájthatatlan volt Kádárék szemében.

Farkas Mihály szegényparaszti családban született Gyulán, 1928-ban. Az általános iskola befejezése után bádogosnak tanult, a második világháború végétől Budapesten dolgozott. 1949-ben bevonult katonának, a következő esztendőben a Dózsa Gyalogostiszti Iskolába jelentkezett. Csapattisztként szolgált Pécsett 1953-ig, amikor - saját kérésére - hadnagyi rendfokozatban tartalék állományba tették. 1956 szeptemberében tartalékos tiszti továbbképzésre hívták be, majd a forradalom alatt a hódmezővásárhelyi és a békéscsabai helyőrségeknél teljesített szolgálatot. A november 4-i szovjet támadás után leszerelték, ezután visszatért Gyulára.

Ahogyan országszerte több helyen, Gyulán is folytatódtak a tüntetések a szabadságharc leverése után, december közepén is. December 16-án is az utcára vonultak az emberek, mert híre ment annak, hogy a kommunista hatalom - válaszul arra, hogy néhány üzem csatlakozott a Nagy-budapesti Központi Munkástanács által szervezett 48 órás sztrájkhoz – provokációra készül és ellentüntetést szervez. A rendőrség többeket letartóztatott. Másnap a kiszabadításukra induló tömeget a karhatalom és a szovjet páncélosok szétoszlatták. Farkas Mihály is csatlakozott azokhoz, akik a hír hallatán fegyvert szereztek a gyulavári határőrségtől és tüzelőállást foglaltak el a Körös-hídnál. Később úgy vallott, a karhatalmat akarták megfékezni: „ne hagyjuk, hogy lövöldözzenek, hogy sebesülés és halál legyen.” Szerepét a bíróság ítéletében így foglalta össze: „(...) mint katonailag képzett, tartalékos tiszt, amellett, hogy a tömeghangulat felszításában részt vett, az akció fegyveres szervezését magára vállalta, a fegyverek elosztását szakszerűen elvégezte, egyszóval ő is mindent megtett azért, hogyha jön a karhatalom, a rendelkezésre álló tűzfegyverekkel azt fel tudják morzsolni.” A karhatalom azonban nem jött, így semmilyen akció nem történt. Németh Imrének, a köztiszteletben álló volt tanácselnöknek sikerült rábeszélnie a fiatalokat arra, hogy szolgáltassák vissza a fegyvereiket és menjenek haza. A nyomozás már másnap megindult a csapat ellen, Farkas Mihályt is rögtön letartóztatták.

1957. január 10-én a Szegedi Katonai Bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy vezetésével fegyver-és lőszerrejtegetés vádjával - statáriális eljárás keretében - halálra ítélte az első rendű vádlott, Mány Erzsébettel együtt. A bíróság álláspontja szerint: „(...) történtek a karhatalom részéről a tömeg szétoszlatása során puskatussal és kézzel végrehajtott bántalmazások is. (...) Mindez azonban az állampolgári, a józan ész, a logika és a becsület törvényei alapján nem indító ok arra, hogy erőszakos úton (...) fegyveresen akarják megtámadni az államhatalom (...) erőit. Hanem csupán arra kellett volna, hogy ösztönözze terhelteket, hogy visszamenjenek, s ha valamilyen sérelmük van, azt törvényes úton kívánják orvosolni.” A kegyelmi tanácskozás mindkét halálraítélt esetében az ítélet életfogytiglanra való enyhítését javasolta. A felterjesztett kegyelmi kérvényt szokatlanul hosszú ideig, mintegy három hétig bírálta el az Elnöki Tanács, mielőtt elutasította volna. Annak ellenére, hogy a két elítéltet Szegeden tartották fogva, az ítéletet 1957. február 2-án Békéscsabán hajtották végre. Ezen a napon a városban tartózkodott a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja, Marosán György is, aki 1956. december 8-i, a Nógrád megyei Munkástanácsnak címzett hírhedt szavaival – „Mától kezdve lövünk” – tudatta: a hatalom kész erőszakosan fellépni a tömegdemonstrálókkal szemben. A helyiek közül sokan vélték úgy, hogy Mány Erzsébet és Farkas Mihály kivégzését szándékosan időzítették a Kádár helyetteseként számon tartott kommunista politikus békéscsabai látogatásának idejére.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Mány Erzsébet és társai HL (Szegedi KB) 24/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban. Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból, 22. Gyula, 2006. II/2. kötet

Németh Csaba: Miért halt meg Mány Erzsébet? In: Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. Békéscsaba, 2012.

Mátyás Miklós pályája

Idézetek

Részlet a per ügyészének, dr. Sajti Imrének gondolataiból, amelyet egy 1992-es interjúban mondott:

Az ítélet közismert: Mány Erzsit és Farkas Mihályt halálra, Szilágyi Istvánt 15 évi, a többieket ennél kisebb börtönbüntetésre ítélték. A halálbüntetés kihirdetése után a statárium rendelkezései szerint az ügyésznek – de egyedül neki! – lehetősége volt kegyelem kezdeményezésére. Ezt nyilvánosan kellett kérni a halálbüntetés kihirdetése után.

Ezért az ítélet elhangzása után felálltam, és kezdeményeztem a kegyelmet. A bíróság elvonult a javaslatot megtárgyalni, majd visszatérve kihirdette, hogy kegyelem gyakorlására tesz előterjesztést az Elnöki Tanácshoz. Az ügyvéddel együtt az volt az álláspontunk, hogy nem kellene végrehajtani a halálos ítéleteket. Sőt, maga a bíróság sem akarta a halálbüntetés végrehajtását, de más ítéletet a statárium rendelkezései szerint nem hozhatott. (...) A halálbüntetés kihirdetésekor mindketten összetörtek, sírtak. Meg is értettem őket. A többiek fellélegeztek, hogy börtönbüntetéssel megúszták.”

http://esolap.hu/archive/entryView/166

Részlet a tárgyalási jegyzőkönyvből HL (Szegedi KB) 24/57

„(...) a megyében történt nyugtalanságoknak mindig Gyula volt a központja, mivel társadalmi összetételénél fogva ez a város erősen polgári jellegű és így a zavart keltők könnyebb talajra találtak.”

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1957. február 02.

A törvényes rend védelmében

Beiktatták hivatalába a Fővárosi Ügyészség új vezetőjét

A Népköztársaság elnöki Tanácsa dr. Götz Jánost felmentette a legfőbb ügyész helyettesének tiszte alól és a Fővárosi Ügyészség vezetőjévé nevezte ki. (...) Dr. Szénási Géza, a népköztársaság legfőbb ügyésze beszédében többek között hangoztatta: Úgy kell dolgozni, hogy ne ismétlődhessenek meg a múltban elkövetett hibák. Az ügyészek a törvényesség őrei lehetnek. Az ügyész csak addig töltheti be a hivatását, és csak addig maradhat a helyén, amíg dolgozó néptől nyert megbízatása alapján könyörtelenül képes harcolni az osztályellenség ellen, az ellenforradalom ellen, a nép hatalmáért. (...) Azon siránkoznak országon belül és nyugaton, hogy mi tömegesen végezzük ki az embereket, vérben gázolunk és az a humanitás, amiről beszélünk, az ellenforradalom leverése utáni napokban – azt mondják – szertefoszlott, s a legvadabb terror uralkodik Magyarországon. Minden ember tudja ebben az országban, hogy ez nem igaz. A humanitásból nem adtunk fel semmit. (...)

Ahol tűrhetetlenül bánnak a munkásokkal

A kecskeméti Sertéstenyésztő és Hízlaló Vállalat (Sernevál) hetényegyházi telepének vezetője, Pokomándi Imre 1956 december közepén kiüzent az irodábó Szász Mihályné 11 tagú, női munkacsoportjának: ne dolgozzanak tovább, nincs szükség a munkájukra. A munkások összenéztek: hát ez meg mi? Szászné kérdőre vonta a telepvezetőt a jogtalan eljárás miatt. (...) Pokomándi csak gúnyolódott... (...) Vajon mi az oka annak, hogy Serneválnál így bánnak az emberekkel? A törvények nem ismerése? A tudatlanság? Mindkét kérdésre határozott nem a felelet. A baj a munkástanács elnökségében van. (...)