Életpálya

„Nem először állok itt. Harmadszor vagyok bíróság előtt, saját hibámon kívül. Korábban olyanért ítéltek halálra, amiért tulajdonképpen három atyai pofon járt volna. Egyszerű proletárgyerek létemre kulák-fattyút csináltak belőlem. (...) Huszonöt éves vagyok, de még életemben egy emberi nap nem volt.” Sörös Imre, a Renner Péter és társai elleni per másodrendű vádlottjaként mondta e szavakat a bíróság előtt tragikus életútjára utalva.

Sörös Imre a délvidéki Temerinben született 1932-ben. Édesapja kőműves volt, 1936-ban azonban tanyára költözött a család, így földművelésből éltek. Édesanyját négyévesen vesztette el. 1942-ben apját 16 hónapos börtönbüntetésre ítélték, mivel az újvidéki razzia idején rendőrparancsnok volt Boldogasszonyfalván. Büntetését Kistarcsán töltötte le, két fia ebben az időszakban a tanyán maradt. Egyik rokonuk később így emlékezett: „Ha volt kenyér, akkor ettek. Nagyon keserű volt az életük.” Szabadulása után az édesapja újra megnősült, a család 1947-ben Szekszárdon telepedett le. Sörös Imre itt kezdte el a gimnáziumi tanulmányait, de egy év után eltanácsolták az iskolából, nevelőanyja szerint „Valami rosszat mondott Rákosiról. Emiatt nem vették föl egyetemre sem. Amit később csinált, azt bosszúból tette.” Szeretett volna továbbtanulni, ennek reményében szökött át 1952-ben Jugoszláviába. A határ közelében azonban a jugoszláv határőrök elkapták, és átadták a magyar hatóságoknak. 1953-ban hűtlenség és kémkedés vádjával halálra ítélték. 131 napot töltött siralomházban. 1958-as perében többször megemlítette, hogy ebben az időszakban a fegyőrök tévedésből két alkalommal is a vesztőhelyre kísérték. 1953 őszén az Elnöki Tanács kegyelemből életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta meg az ítéletét. 1956 nyarán szabadult Csolnokon. Novemberig a Dunántúli Áramszolgáltatónál dolgozott.

A forradalom kitörésekor Szekszárdon csatlakozott a Ternyei László tanító által szervezett élelmiszergyűjtési akcióhoz; november 3-án egyike volt azoknak, akik segélyt juttattak el a budapesti felkelőkhöz. Másnap megkezdődött a szovjet katonai beavatkozás, így Sörös nem jutott vissza Szekszárdra, a következő napokat a fővárosban töltötte. Testvére később úgy emlékezett, hogy fegyveresen is harcolt, Pongrátz Gergely – a Corvin közi nemzetőrök akkori főparancsnoka, akivel Sörös az emigrációban kapcsolatba került – utóbb úgy nyilatkozott, hogy a Corvin közben találkozott Sörössel először. Annyi bizonyos, hogy november 7-én átszökött Ausztriába. Itt kapcsolatba került az emigrációban élőkkel, elsősorban a Várfalvi Lajos, Oltványi László és Buri István vezette bécsi Magyar Forradalmi Tanács tagjaival. Megbízásukból 1956 december 1. és 1957. január 6. között három sikeres akciót hajtott végre, amelynek során 50-60 embert, az emigrációban élők családtagjait és ismerőseit sikerült átjuttatnia az osztrák–magyar határon. Harmadik alkalommal azonban már nem csak emberek átmenekítése volt a cél, hanem egy illegális magyarországi ellenálló csoport megszervezése is. Ennek érdekében többekkel felvette a kapcsolatot, igyekezett információkat szerezni a megszálló szovjet csapatokról, sőt sikerült egy rádió adó-vevő készüléket is kicsempésznie Ausztriából, amelyet Balatonakarattya határában rejtett el. Megbízták azzal is, hogy derítse ki, hogy a Bakonyban valóban vannak-e még fegyveres felkelők, ahogyan arról a híresztelések szóltak.

1957. január 31-én, egy újabb „futárút” során tartóztatták le tiltott határátlépés miatt, amiért a szekszárdi bíróság három havi elzárásra ítélte. Nem sokkal azelőtt, hogy büntetését letöltötte volna, a hatóság immár szervezkedés vádja miatt kezdett el nyomozni Sörös ellen. Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Gáspár Gyula vezette tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, tiltott határátlépés és további vádak miatt 1957. október 31-én halálra ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc vezette különtanácsa jogerőre emelte. Az ítélet indoklása szerint Sörös és vádlott-társainak cselekményét a társadalomra kiemelkedően veszélyesnek ítélték, mivel „a hazai és a nemzetközi reakció mindent elkövetett, hogy az ellenforradalom leverése után a népi demokratikus államrend konszolidálási folyamatát meghiúsítsa, amikor a »márciusban újrakezdjük« jelszóval készültek az ellenforradalmárok újabb fegyveres akció kirobbantására, másrészt kiemelkedő azért, mert ez a szervezkedés az 1956. októberi ellenforradalom külföldre szökött hírhedt vezéralakjainak, elsősorban az imperialista körök által pénzelt Király Bélának irányítása alatt állt és belső ellenségeink fegyverekkel történő ellátását célba vette.” Sörös Imre esetében enyhítő körülményt a bíróság nem talált, ugyanakkor súlyosbítónak értékelte büntetett előéletét, illetve kulák származását. Kegyelmi kérvényét elutasították, 1958. február 5-én pedig kivégezték.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Renner Péter és társai HL (BKB) 0076/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Enyhítő körülmény nincs. Sörös Imre, az 1956-os temerini vértanú. In: Matuska Márton: Három mártírunk. Életjel Kiadó, Szabadka, 2002.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

Gáspár Gyula pályája

 Ledényi Ferenc pályája

Idézetek

Nevelőanyja az 1956-os szabadulásáról:

„Amikor kiszabadult a börtönből, hazament Szekszárdra és készíttetett magáról egy arcképet. Saját ruhája még nem volt, úgy kért kölcsön egy zakót, hogy ne rabruhában álljon a felvevőgép elé. Zakót még csak kapott, de a rabruhához tartozó ing helyett nem tudott másikat szerezni.”

In: Matuska Márton: Három mártírunk. Életjel Kiadós. Szabadka, 2002. 60.p.

Nagynénje visszaemlékezése:

„Az apja tudta, hogy ki lesz végezve, meg azt is megtudta, amikor már kivégezték, mert a ruháját hazaküldték nekik. A bátyám azt is mondta, hogy nem lehetett ez a gyerek Amerikában, csak nagyon a Nagy Imre pártján volt, mint a diákok általában. Erzsit, a mostohatestvérét nem engedték oda, arra a parcellára, hogy vigyen egy szál virágot a sírjára. Nagyon őrizték.”

In: Matuska Márton: Három mártírunk. Életjel Kiadós. Szabadka, 2002. 62.p.

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958. február 05.

Magyar-szovjet ifjúsági hetek kezdődik Szolnok megyében

A Magyar- Szovjet- Baráti Társaság Szolnok megyei elnöksége márciusban két ifjúsági és agrártudományi magyar-szovjet barátság hetet rendez. Az ünnepi ifjúsági hét alatt kiállításokat rendeznek a szovjet fiatalok életéről, s a tervek szerint ukrajnai fiatalokat hívnak meg a megyébe.

(keretes írás)

....Juhos Albert 1949-ben kertült Sarkadról a Vörös Csillagba. A tehetséges, okos munkásra hamar felfigyeltek . Híre járt milyen ügyes kezű, leleményes ember a fiatal esztergályos. Sajnos, azt nem vették mindjárt észre, hogy a csendes vidéki élet után a fiatalembert megkísértették a pesti éjszaka csábításai....De a gyár kommunistái nem hagyták annyiban a dolgot, az idősebb elvtársak látták, hogy így Juhos Albert nagyszerű tehetsége sárbahullott drágakő martad, 1951-ben sikerült megnevelniük őt. Ekkor a kongresszusi verseny lázában égett az üzem....