Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Veszélyben a büdzsé - lapszemle

Negyvenezer hiteles van továbbra is bajban - olvasható a Magyar Nemzetben. A Világgazdaság szerint csökkent a veszteséges pénzügyi vállalkozások száma.

Tízezrek vannak hitelcsapdában – írja a Magyar Nemzet. Major Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat Hitel-S nevű programjának vezetője elmondta, hogy továbbra is családok tízezrei küszködnek krónikus eladósodottsággal, ráadásul még mindig gondot jelent a sokak számára földolgozhatatlan információmennyiség, amit számos hitelfelvevő nem tud értelmezni. Major Gábor hozzátette: 180 ezren tudtak élni az előtörlesztés lehetőségével, míg 40 ezer család adósságát – és otthonát – a nemzeti eszközkezelő vette át, ugyanakkor szintén körülbelül 40 ezer hitelesen nem sikerült segíteni. 

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy több mint 635 millió forint vis maior támogatás és 968 millió forint rendkívüli szociális támogatás odaítéléséről döntött a belügyminiszter, utóbbiról a nemzetgazdasági miniszterrel közösen. A legnagyobb segítséget, több mint 55 millió forintot a Hajdú-Bihar megyei Komádi kapta, de a szintén a megyében levő Polgár és a békési Doboz is csaknem 40 millió forintos rendkívüli szociális támogatást kapott. 

A Világgazdaság arról közöl cikket, hogy csökkent a veszteséges pénzügyi vállalkozások száma tavaly. A lap a Magyar Nemzeti Bank összesítésére hivatkozva kiemeli, hogy 57 vállalkozás zárt negatív adózott eredménnyel, szemben az egy évvel korábbi 79-cel, miközben a bejegyzett szereplők száma változatlanul 250 körül maradt.

A Portfolio arról közöl cikket, hogy eddig nem látott veszély fenyegeti a költségvetést. A portál egy friss banki elemzésre hivatkozva hangsúlyozza, hogy szakértők szerint az idei költségvetés eddigi számai alapján a kormány idén költekezhet a rendelkezésre álló mozgásteréből, a legutóbbi államadósság-adatok és az uniós források beérkezése körüli bizonytalanság azonban átírhatja ezt a forgatókönyvet, a számok ugyanis megakadályozzák a kormány fiskális politikáját. 

A Napi.hu arról ír, hogy elkészült az ötszázezredik Audi Győrben a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyár 2013-as indulása óta. Az új Q-modellek gyártásához egy nyolcvan ezer négyzetméter alapterületű karosszériagyár épül, amelyben hétszáz robot dolgozik majd. Az építési munkálatok 2016 nyarán kezdődtek és még az idén ősszel befejeződnek. 

A Pénzcentrum arról készített összeállítást, hogy milyen lakásokban élnek a magyarok. Egy friss felmérés szerint a 30-59 év közötti lakosság többsége saját vagy részben saját tulajdonú ingatlanban lakik, amelynek fele családi ház. A községekben 94 százalék az önálló családi házak aránya, Budapesten viszont a megkérdezettek mindössze 12 százaléka lakik családi házban. Jelentős a családi házak fölénye, országosan a lakosság 54 százaléka lakik önálló családi házban. A téglából épült társasházban lakók aránya 19 százalék, a panellakásokban a megkérdezettek 18 százaléka, ikerházban vagy sorházban pedig mindössze 8 százalékuk él.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×