eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Nem keres új jelöltet az MSZP

A karakteres szociáldemokrata politika folytatását ígérte Molnár Gyula, az MSZP elnöke Botka László miniszterelnök-jelölt visszalépése után.

Az ellenzéki politikus úgy értékelte Botka László döntését, hogy "ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni".

„Nem hagyjuk magunkra a szavazóinkat, mert a többség kormányváltást akar" – jelentette ki.

Molnár Gyula közölte, jelenleg nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb most, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben. Kiemelte azt is, hogy ő nem mond le.

Az MSZP elnöksége döntött arról, hogy tárgyalódelegációt állít fel, amelynek tagja Molnár Gyula és Hiller István mellett Tóth Bertalan frakcióvezető lesz. Ennek a feladata lesz, hogy haladéktalanul megkezdje a tárgyalásokat az ellenzéki pártokkal. Először az egyéni kerületekben kell megállapodni, utána lehet a közös listáról egyeztetni.

Úgy vélekedett, hogy Ujhelyi István alelnök elhamarkodott döntést hozott, amikor lemondott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Veszélyes csapda egy államnak belföldre eladósodnia

Veszélyes csapda egy államnak belföldre eladósodnia

Az EU-tagállamok fiskális helyzete jelentős eltéréseket mutat, különösen az államadósság, a költségvetési egyenleg és a bankrendszer hazai államadósság-kitettsége („home bias”) tekintetében. Míg korábban az Európai Unió kifejezetten pártolta, hogy a tagállamok a hazai szereplőkre támaszkodjanak inkább az adósságfinanszírozásban, most egy friss bizottsági elemzésben árnyalták már álláspontjukat. Arra jutottak, hogy a magas belföldi kitettség (különösen ha a bankrendszer felé áll fenn) növeli a pénzügyi stabilitási kockázatokat, különösen egy esetleges fiskális vagy gazdasági sokk esetén a túlságosan nagy egymásrautaltság miatt, amire a Bizottság erősebb diverzifikálást ajánl a finanszírozásban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×