Hajas József igazságügyi gépjármű szakértő szerint bár a gyorsforgalmi utak biztonságosabbak a kétszer egysávos útnál, de
ezeken az utakon jellemzőbb a sebességátlépés, vagy a nem biztonságos előzés, gyakran ezekből lesz a baleset.
A 4-es úton csütörtök reggel is történt egy súlyos baleset, de az M0-ás régi szakaszán ugyancsak az autósok nem megfelelő viselkedése okozza legtöbbször a bajt, ahogyan arra már sokszor volt példa. Hajas József szerint az M2-es út is nagyon veszélyes, amelynek bővítése áprilisban megkezdődött, a beruházás befejezése 2019-re várható.
Autópályává alakítják a tervek szerint a szintén balesetveszélyes M 15-öst is.
Erről a héten döntöttek – mondta Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.
A hazai úthálózat fejlettsége ugyanakkor még mindig csak felzárkózóban van az európai középmezőnybe a gyorsforgalmi úthálózat kiépítettsége szempontjából is,
sok település pedig csak felújításra váró autóúton közelíthető meg.
A közlekedésbiztonsági szakértők a gyorsforgalmi utakon továbbra is fokozott elővigyázatosságra intik a sofőröket.