Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Hogyan válasszunk nyelvtanárt?

Hogyan válasszunk nyelvtanárt?

Akár ötezer forintot is elkérhet egy 60 perces nyelvóráért egy magántanár - jelezte az InfoRádióban a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. Rozgonyi Zoltán azt is elmondta, már akár pár óra után kiderül, hatékonyan dolgozik-e a nyelvtanár.

A közoktatásban tanuló fiatalok számára egyértelműen az angol és a német a leginkább tanult nyelv – mondta Rozgonyi Zoltán. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke hozzátette, a nyelvoktatás árai között jelentős különbségek vannak.

Hogyan válasszunk nyelvtanárt?

„Ha valaki magánórát vesz egy tapasztalt nyelvtanártól, az jellemzően 3-3,5 ezer forintba kerül, de akár ötezer is lehet óránként. Nem ritka, hogy két-három diák együtt jár.”

A nyelviskolák csoportos órái ezer forint körüli összegbe kerülnek – mondta Rozgonyi Zoltán. Ennél vannak lényegesen olcsóbb kurzusok is, de a Nyelvtudásért Egyesület elnöke azt javasolja, a választásnál legyünk körültekintőek. Hangsúlyozta, fontos, hogy a nyelvtanárnak megfelelő referenciái, a nyelviskolának pedig minőségi garanciái legyenek.

„Kisebb méretű csoportban általában hatékonyabb az oktatás, de jól felkészült, módszertanilag képzett tanár esetében 10-12 fős csoportban is jól lehet haladni.”

Hogyan válasszunk nyelvtanárt?

Rozgonyi Zoltán arról is beszélt, hogy egy nyelvtanár felkészültsége könnyen kiderül, érdemes megkérdezni a gyereket az óra tartalmáról és az otthonra kapott feladatokról. Ezek tükrözik, hogy valóban a diák tanulására épülnek-e a nyelvórák. Nyelviskola esetén azonban csak jóval később derül ki az eredményesség, ezért annak kiválasztásánál a referenciákon kívül az ismerősök véleménye is meghatározó lehet – tette hozzá a Nyelvtudásért Egyesület elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×