Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Ezért veszélyesek a gyorsforgalmi utak

Ezért veszélyesek a gyorsforgalmi utak

Elsősorban gazdasági okai vannak a gyorsforgalmi utak építésének, mert az autópályáknál lényegesen kevesebbe kerül a kialakításuk - mondta az InfoRádiónak az igazságügyi gépjármű közlekedési műszaki szakértő. Hajas József szerint ugyanakkor az autósok is felelősök azért, hogy kiugróan magas a gyorsforgalmi utakon a baleseti statisztika.

Hamis biztonságérzetet keltenek az autósokban, ami balesetekhez vezet – hívta fel a figyelmet a közlekedési műszaki szakértő. A gyorsforgalmi utakon jellemzőbb a sebességhatár átlépés, a nem biztonságos előzési manőverek – tette hozzá Hajas József.

„Bár sokkal biztonságosabbak, mint a kétszer egysávos utak, viszont az autósok úgy gondolják, hogy autópályán haladnak.”

Hajas József példaként az M0-s régi, halálútnak is nevezett szakaszát említette. A kétszer két-, de keskenysávos, nem osztottpályás út, ha nem autópályaként közlekednek rajta, nagyon biztonságos közlekedést tesz lehetővé, sokkal biztonságosabbat, mint például falvakon keresztül haladni – tette hozzá a közlekedési műszaki szakértő.

„Egy autópályán, ha kicsit elbambul valaki, a szalagkorlát megfogja, de egy ilyen úton már egy kis figyelmetlenség következtében is a szemben lévő sávban találhatja magát az autós, ahol pedig egy másik autó halad. Ilyen sebességnél mindeez nagyon súlyos sérülést vagy akár halált is okozhat.”

A közlekedési műszaki szakértő további, jellemző példaként a 4-es és a 2/A utakat említette.

„Igyekszem elkerülni. Szerencsére ma már sok helyre el lehet jutni autópályán.”

A gyorsforgalmi utak építésének gazdasági okai vannak – mondta Hajas József. A problémát, a veszélyességét azonban az autósok nem megfelelő viselkedése okozza – tette hozzá a közlekedési műszaki szakértő.

„Nagyságrendekkel olcsóbb ilyen utat létrehozni, mint autópályát. Leggyakrabban a főutat kiegészítik egy, legfeljebb két sávval. Az autósok úgy gondolják, autópályán vannak és bármit megtehetnek, de itt a legkisebb figyelmetlenség megbosszulja magát.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×