Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Vádat emeltek Novák Előd ellen

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Novák Előd és társa ellen a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű két évvel ezelőtti megrongálása miatt - mondta el az MTI érdeklődésére a főügyészség szóvivője szerdán.

Simon Richárd közölte: a vádhatóság a Pesti Központi Kerületi Bíróságon "temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgy megrongálásával elkövetett rongálás" bűntette miatt emelt vádat.

A vádirat szerint Novák Előd 2015. október 25-én el akarta távolítani a szovjet hősök emlékművén lévő sarló-kalapácsot, de a rendőrök megakadályozták ebben. A vádlott egy kalapáccsal és egy vésővel kezdte megbontani a jelképet, ám a rendőrök elvették tőle az eszközöket. Ekkor társa egy másik kalapácsot adott Novák Elődnek, amellyel újabb ütéseket mért az emlékműre, a rendőrök azonban ismét közbeléptek és meggátolták a folytatásban.

Az ügyészség szerint a történtek miatt 60 ezer forint rongálási kár keletkezett az emlékműben, amely végül nem térült meg.

Simon Richárd megjegyezte: a Szabadság téren található emlékmű kegyeleti létesítménynek, temetkezési helynek, az emlékhely és a rajta található tárgy pedig a halottak emlékére rendelt tárgynak minősül. Az ilyen rongálásért a törvény szerint akár három év szabadságvesztés is kiszabható.

Novák Előd a történtekkor a Jobbik országgyűlési képviselője volt. A politikus az ellenzéki párt parlamentbe jutása, 2010. május 14. óta volt tagja az Országgyűlésnek, a párt alelnöki tisztségét pedig 2009 októberétől 2016 májusáig töltötte be.

A Jobbik első alapszervezetének alapítója tavaly júniusban visszaadta országgyűlési képviselői mandátumát, miután képviselőcsoportja bizalmi szavazást tartott róla. Döntését a Facebook-oldalán akkor úgy indokolta: esküjéhez híven visszaadja a megbízatását, mert Vona Gábor pártelnök arról tájékoztatta, hogy kezdeményezésére az új pártelnökség lemondásra szólítja fel.

Címlapról ajánljuk

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Elindult Irán megtorlása: záporoznak a ballisztikus rakéták, több országot ért támadás - Cikkünk percről percre frissül

Elindult Irán megtorlása: záporoznak a ballisztikus rakéták, több országot ért támadás - Cikkünk percről percre frissül

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×