Infostart.hu
eur:
375.49
usd:
317.89
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Újraindul a harc a Balaton-partért

A települési önkormányzatok javaslatára is számít a Miniszterelnökség az érvényben lévő vízparti rehabilitációs tanulmánytervek és a Balaton-törvény módosításában - írja a Magyar Idők.

A tóparti önkormányzatok érdekeit képviselő Balatoni Szövetség és a Miniszterelnökség kedden tartott siófoki tanácskozásán elsősorban a partrehabilitációs tervekkel kapcsolatos aggályaikat vetették fel az érintett polgármesterek, és azt is szorgalmazták, gyorsuljon fel a már többször módosított 2000. évi Balaton-törvény folyamatban lévő felülvizsgálata. 

A tóparti önkormányzatok minden erőfeszítése arra irányul, hogy betartsák és betartassák a Balaton vízmedre és partja védelmére született jogszabályokat, illetve korlátozzák a vízpart nyaralóingatlanokkal, apartmanházakkal való beépítését. Szándékuk az is, hogy a közösségi csónakkikötők építésével véget vessenek a nádasok pusztulását előidéző illegális partfoglalási gyakorlatnak.

A tóparti polgármesterek és a Miniszterelnökség képviselőinek egyeztető tárgyalásai szeptemberben Siófokon folytatódnak – tudta meg a Magyar Idők Balassa Balázstól, az érdekképviseleti szövetség elnökétől. 

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Így tesznek önzővé minket a pénz szimbólumai - Mindent a tudatalattink irányít?

Így tesznek önzővé minket a pénz szimbólumai - Mindent a tudatalattink irányít?

A meggyőzés sikere meglepő módon nem elsősorban attól függ, miről szeretnénk meggyőzni valakit: agyunk hasonló mintázatok alapján dönt, akár mobiltelefont, lámpát vagy éppen órát választunk. Van azonban valami, amely egy fontos szempontból kivételt jelent: a pénz – hívja fel a figyelmet interjúnkban Újszászi Bogár László, akivel a Portfolio Biztosítás 2026 konferenciáján is találkozhat a közönség. A neves meggyőzéskutatóval arról beszélgettünk, mi határozza meg a biztosításértékesítés sikerét, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a meggyőzés eszköztárát, és miben különbözik az egyes generációk megszólítása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×