Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Mégis fogházba kerülhet Geréb Ágnes

Az ügyészség azt szeretné, ha Geréb Ágnes ügyében a 2012-ben kihirdetett és jogerőre emelkedett ítélet hatályát állítaná vissza a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivőjétől.

Geréb Ágnest öt évvel ezelőtt, másodfokon két év letöltendő fogházbüntetésre és tíz év foglalkozástól eltiltásra ítélte az ítélőtábla, azonban a szülész-nőgyógyász védője később perújítást kezdeményezett, újabb szakértői véleményekre hivatkozva. Ennek nyomán az ügy újra a Fővárosi Törvényszék elé került, ahol idén tavasszal két év felfüggesztett fogházra és nyolc év eltiltásra enyhült a büntetés.

Mind a vád, mind a védelem fellebbezett, így az ügy újfent a táblabíróságon folytatódik - olvasható a Magyar Nemzetben

A törvényszék két esetet tárgyalt újra. Az egyiknél egy magzat válla elakadt a szeméremcsontban, Geréb Ágnes pedig – a szabályok megsértésével – intravénásan oxitocint adott be a szülő nőnek, ami méh összehúzódást okozva tovább rontott a kritikus helyzeten. Tetézte a bajt a vád szerint egy rosszul végrehajtott műfogás – ez eltörte a gyermek gerincét, aki meghalt, testét csak kórházba szállítás után tudták kivenni a szülőcsatornából.

A második perújítással érintett eset egy ikerterhességből alakult ki. Miután a szülésnél komplikációk léptek föl, Geréb Ágnes ugyancsak megsértette a szülésvezetés szabályait; nem végzett folyamatos keringésvizsgálatot, nem alkalmazott megfelelő infúziót, sem méhűri vizsgálatot és burokrepesztést – sorolta mulasztásait a 2012-es ítélet, lefektetve, „a vádlott nem vezette, csak követte a szülést”. A másodikként születő ikert később elvesztették, mert oxigénhiány és agykárosodás következett be nála.

A bíróság tehát azt mondta, hogy a vádlott mindkét esetben megsértette foglalkozása szabályait, ám a másodiknál a halál és e között az ok-okozati összefüggés nem teljes mértékben alátámasztott. – Ez az, amit most az ügyészség elsősorban vitat – mutatott rá Csiha Gábor helyettes főügyész, aki elismerte, a több mint tíz éve, boncolás nélkül elhamvasztott testből már nem lehetséges kimutatni, hogy volt-e fertőzése, vagy sem, az iratok viszont a vádhatóság szerint világosan cáfolják a fertőzésre vonatkozó álláspontot.

Azt az ügyész sem tagadja, amit a védelem által idézett szakértők állítanak, vagyis hogy fertőzés előidézhet olyan agykárosodást, mely az adott eseménysorban a halálba torkollt, ám – hívta fel a figyelmet Csiha Gábor – a korábbi eljárásban kirendelt orvos szakértők oxigénhiányos állapot bekövetkezését is feltárták.

Ezek alapján a fellebbviteli főügyészség azt szeretné, hogy a fellebbezéseket elbíráló ítélőtábla a második esettel összefüggésben is utasítsa el a perújítást. Ez azt eredményezné, hogy a tábla 2012-es, letöltendő fogházat kiszabó ítélete maradna az ügy jogerős lezárása.

Csiha Gábor nem győzte hangsúlyozni: egyáltalán nem akarnak állást foglalni az otthon szülés kérdésében, eljárásuk nem az ellen, és nem is Geréb Ágnes személye ellen irányul, céljuk a két konkrét haláleset helyes megítélése.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Amerikai kutatók apró, harmonikus radaros nyomkövetőket rögzítettek szúnyogokra, hogy természetes környezetükben figyelhessék meg a mozgásukat. Az új módszer áttörést hozhat a szúnyogok és más betegségterjesztő rovarok viselkedésének feltérképezésében, ami a jövőben jóval hatékonyabb védekezési stratégiák kidolgozását teszi lehetővé - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×