Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.8
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Húszezer egyetemi hallgató bukhatja a diplomáját

Húszezer egyetemi hallgató bukhatja a diplomáját

Ha diplomát szeretnének azok a hallgatók, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de a mai napig nem végeztek, sietniük kell.

A felsőoktatási államtitkárság egy rendeletmódosítással 2018 szeptember 1-jéig adott haladékot azoknak, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, de máig nem tették le a záróvizsgát. A döntés 2015-ben született, akkor 2016 szeptember 1-jéig volt lehetőség arra, hogy az abszolutóriumot megszerezzék az érintettek, és az elmúlt két évben ez 6400 hallgatónak sikerült is - írja az Eduline.

Jelenleg több mint 20 ezren vannak azok, akiknek az abszolutóriumuk már megvan, ám a záróvizsgát nem sikerült abszolválniuk.

Ennek a 20 ezer embernek feltehetően csak a töredéke fogja kihasználni a rendelkezésére álló több mint egy évet, hiszen többségük valójában már felhagyott a tanulmányaival. Az a 6400 volt hallgató, aki az államtitkárság döntése óta abszolutóriumot szerzett, valószínűleg komolyan gondolja a diplomaszerzést, és tesz is majd érte.

Az Oktatási Hivatal szerint a módosítás célja az volt, hogy lezárulhassanak azok a képzések, amelyek még szerepelnek ugyan a nyilvántartásokban, ám döntő többségükben már nincs sok esély arra, hogy befejezik azokat.

A most főiskolára/egyetemre járóknak az abszolutórium megszerzése után két évük van arra, hogy megszerezzék a diplomát. Korábban azonban nem jelöltek meg ilyen határidőt, ezért egy sor hallgató egyszerűen beragadhatott a képzésben. 

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×