Infostart.hu
eur:
385.73
usd:
331.19
bux:
119462.55
2026. január 14. szerda Bódog

Hivatalos: megvan a Jobbik miniszterelnök-jelöltje

A Jobbik kongresszusa szombaton a párt miniszterelnök-jelöltjévé választotta Vona Gábort.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője, parlamenti képviselője a rendezvényt követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, Vona Gábor pártelnököt 97 százalékos szavazati aránnyal, 296 szavazattal titkos voksoláson választották meg; összesen 306 leadott szavazat volt, ebből kettő érvénytelen. 

A Jobbik 98 százalékos támogatottsági aránnyal újra választmányi elnökké választotta Szabó Gábor pártigazgatót - közölte Mirkóczki Ádám.

A küldöttek csaknem 100 százalékának szavazataival ismételten Zakó László, Gyüre Csaba és Murányi Levente lettek a Jobbik felügyelőbizottságának tagjai.

A Jobbik szóvivője hangsúlyozta továbbá, a Jobbik 16. kongresszusának küldöttei elfogadtak egy olyan elvi nyilatkozatot is, amely az esszenciáját jelenti a párt jelenlegi és jövőben politikájának.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője erről a dokumentumról elmondta, Magyarországon új színt jelent majd, hogy a kormányváltás legfeljebb a helyettes államtitkári szintig hathat, a portást nem kell politikai alapon elküldeni.

A Jobbik alelnöke emellett beszélt arról is, hogy a nyilatkozatban szerepel a termelést támogató adórendszer koncepciója, továbbá a korrupció elleni harc. Elmondta, a "szociálliberális kormányzatok alatt" tűrt kategóriába tartozó korrupció most már "államilag támogatott szinten merül fel" és "korunk nemzetgazdasági pestisét jelenti".

Z. Kárpát Dániel szorgalmazta egy olyan ökoszociális nemzetgazdaság megvalósítását is, amelynek segítségével a Jobbik elkezdené a nyugatihoz közelíteni a magyar bérszínvonalat.

A Jobbik politikusai kérdésekre válaszolva elmondták, Zagyva György Gyula, a párt volt országgyűlési képviselője soha nem volt a párt tagja, így kijelentéseit nem kívánják kommentálni. Sajtóhírek szerint Zagyva György Gyula egyik bírálóját és családját megfenyegette írásban és telefonon is.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt kereskedés átcsap-e erősebb volatilitásba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×