eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Parkolási katasztrófa vár a budapesti Bajnokok Ligája döntő nézőire

Parkolási katasztrófa vár a budapesti Bajnokok Ligája döntő nézőire

Mindenkinek azt javasoljuk, hogy nem menjen autóval a Final Six idején a Duna Arénához, mert az épület környéke le lesz zárva. Ennek részben biztonsági okai vannak. Parkolni a Nemzeti Színház és a Müpa környékén lehet majd, ahonnan hajóval vagy 1-es villamossal lehet eljutni a Final Six helyszínére – mondta Borsa Miklós, a vizes világbajnokság szóvivője.

A Duna Aréna egyik főpróbája a Final Six (csütörtöktől szombatig), míg a másik a Budapest Bajnokság úszóverseny lesz – mondta a szóvivő.

„Tulajdonképpen ha a világbajnokság helyszíneit és sportágait nézzük, akkor az igazi főpróba az utóbbi lesz, mivel a világbajnokságon majd a vízilabda események a Margitszigeten lesznek, az úszás viszont a Duna Arénában lesz” - tette hozzá.

Borsa Miklós elmondta, hogy mivel a Duna Aréna március óta terheléses próbaüzemmel működik, és mivel csütörtökön elkezdődnek a versenyek, ekkortól gyakorlatilag késznek nyilvánítható az uszoda.

Hozzátette, hogy a Dagály strand területén lázas munka folyik, jelenleg ennek a befejezését várják.

„Amikor ez elkészül – terveink szerint június közepén – elkezdjük kialakítani azt az úgynevezett vásárteret, market streetet, ahol majd a nézők bejuthatnak a Duna Arénába” - folytatta Borsa Miklós.

Parkolási katasztrófa vár a budapesti Bajnokok Ligája döntő nézőire

Magyarázatként elmondta, hogy a nézők az Árpád híd felől a market streeten át sétálva vagy az újonnan készített sétányon juthatnak be majd az Arénába.

Arra a kérdésre, hogy nem voltak-e összehangolva a tervek a Bajnokok Ligája döntővel, mivel erre az eseményre is nagyon sokan érkeznek, Borsa Miklós úgy válaszolt, hogy erre azért jóval kevesebben jönnek, mint a vizes világbajnokságra.

„A Népfürdő utcát pedig már átadták, már járható, így az a fajta zárás, ami még a múlt héten is volt, már megszűnt” - mondta a szóvivő.

„Mindenkinek azt javasoljuk, hogy autóval a Duna Arénához ne menjen, mert a Duna Aréna környéke is le lesz zárva. Ennek részben biztonsági okai vannak.

Nagyon leszűkítik azoknak a gépjárműveknek a számát, amelyek a Duna Aréna közelébe mehetnek” - hívta fel a figyelmet Borsa Miklós.

Hozzátette, hogy természetesen a versenyzőket és a sajtót szállító buszjáratok bemehetnek, illetve a szerződött taxipartnerünk járművei is bemehetnek.

„Mivel valószínűleg vidékről nagyon sokan jönnek autóval,

autóparkolót a Nemzeti Színház és a Müpa környékén jelöltünk ki,

hiszen ott rengeteg parkoló van és ebben az időszakban nem lesznek kihasználva”

- közölte a vizes világbajnokság szóvivője.

„Lesz egy olyan hajójáratunk, amelyik érinti a versenyhelyszíneket, és az 1-es villamos is elviszi a nézőket a Duna Arénához”

- folytatta.

Borsa Miklós elmondta, hogy a Vizes Világbajnokság másik leendő helyszínén, a Margitszigeten a fővárosaik számára most elég nehéz az úszást megoldani azokban a medencékben, amelyeket megszoktak.

„A Komjádi Béla sportuszoda, illetve a Margitszigeten a Széchy és a Hajós uszoda jelenleg a sportolni vágyók számára nem elérhetők. Ennek az oka a felújítás, illetve az, hogy minden olyan vízfelületet, amit esetleg a felújítás nem érint, a sportolók veszik igénybe és edzenek benne” - közölte a szóvivő.

„A munkálatok ugyan véget fognak érni júniusban, bár ez a nagyközönség számára még mindig semmi jót nem jelent,

hiszen augusztus 7-20-a között még Masters Világbajnokságunk is lesz, amikor 13-15 ezer versenyző jön” - sorolta Borsa Miklós.

„Ezután nyílnak csak meg azok a medencék, amiket addig nélkülöznie kell a nagyközönségnek” - jelentette ki a vizes világbajnokság szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×