eur:
413.17
usd:
398.07
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola

Terítéken a reklámadó - komplett médiumok tűnnek el a színről?

Ma szavaz az országgyűlés a reklámadó, illetve az erdőtörvény módosításáról.

Összesen 15 előterjesztésről dönt ma az Országgyűlés.

Ezek között szerepel az az előterjesztés is, amely az eddigi 100 millió forintos bevételi határ feletti 5,3 százalékos reklámadót 7,5 százalékra emelné. Az eredeti javaslatban még 9 százalék szerepelt, ezt módosították az elmúlt hetekben a kormánypártok 7,5-re.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője korábban a javaslatról azt mondta: az iparági szereplőkkel a tárcák egyeztettek, "mi most csak a százalékot módosítottuk."

Az ellenzéki frakciók mindegyike elutasította a különadó megemelését, a Magyar Reklámszövetség elnöke pedig cáfolta, hogy történtek volna egyeztetések a lépésről.

"Alapvetően a teljes iparágat egy negatív irányba sodorja a döntés, már csak azért is, mert az iparágra jellemző profitabilitás, a profit-ráta nagyjából 3 százalék környékén mozog. A 7,5 százalék nyilván lényegesen magasabb. Nagyon sok vállalat alapvetően vagy árat fog emelni, vagy tovább fogja hárítani, vagy adott esetben olyan alternatív megoldáshoz fog nyúlni, ami azt gondolom, hogy sem a kormányzat számára, sem pedig az iparág számára nem tenne jót. Például

a nagy vállalkozások akár elgondolkodhatnak azon is, hogy országhatáron túli székhellyel üzemeltetik vállalkozásukat

- mondta Urbán Zsolt.

Dunai András, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke már a különadó meglétét is súlyosan aggályosnak tartotta.

"Egy ilyen helyzetben lévő iparágban, ahol nem borzasztó profitok keletkeznek, hanem épp, hogy meg tudnak élni a cégek, ez nagyon súlyos teher és fenntarthatósági problémákat is okoz" - hangsúlyozta.

A Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, Kovács Tibor is hasonlóan látta.

"Ez újságírói, szerkesztői állások megszűnését jelentheti, vagy akár komplett médiumok eltűnését"

- mutatott rá.

A reklámadó emelése mellett szavaznak a képviselők a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére és megakadályozására benyújtott nemzetgazdasági miniszteri előterjesztésről, továbbá az erdőtörvény módosításáról is, amely mások mellett birtokrendezéssel kezelné az állami termőföldek értékesítése nyomán keletkezett három hektár alatti „erdőfoltok”-at.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×