Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Korszellem kísértette ma az angolból érettségiző diákokat

Korszellem kísértette ma az angolból érettségiző diákokat

A korábbiakhoz képest nem volt sokkal nehezebb a mai középszintű angol nyelvi érettségi, azonban voltak olyan feladatok, amelyeken - tudásoktól függetlenül - pontot veszíthetnek a vizsgázók - mondta az InfoRádiónak J. Tóth Judit, az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete magyarországi tagozatának elnökségi tagja.

"Az érettségi vizsga nehézségi szintje évről évre kicsit változik. Idén a diákjaink alapvetően úgy jöttek ki a középszintű érettségiről, hogy ez nem volt különösebben nehéz" - mondta el az InfoRádiónak  az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete magyarországi tagozatának elnökségi tagja.

J. Tóth Judit ugyanakkor hozzátette, hogy emeltek valamennyit a középszintű érettségi hivatalos szintén, és egészen új dolog, hogy a B1-es szintre vitték a követelményeket.

Az írásbeli érettségin ebből még igazából semmilyen komoly újdonságot nem érezhettek a diákok, a szóbelin lesz majd szerinte némi újítás.

Korszellem kísértette ma az angolból érettségiző diákokat

Az angoltanár meglátása szerint egyébként nagyon életszerű feladatokkal találkozhatnak a diákok a nyelvi érettségiken: olvasott és hallott szöveget kell érteni, valamint írni kell.

"Az írásban volt olyan érzésem, hogy talán nem mindig szerencsés a témaválasztás: például az egyik mostani feladat azt feltételezi, hogy a vizsgázó egy cambrigde-i egyetemi diák. Értem, hogy ez az idők szelében benne van, de talán éppen annak, akinek esélye sincs erre, bár álmodik róla, ez a helyzet nehéz lehet" - fogalmazott.

 J. Tóth Judit szót ejtett a mai emelt szintű angol érettségiről is. Mint mondta, a részt vevő diákoktól úgy tudja, volt egy olyan feladat, amelyikben egy internetes fórumhoz kellett hozzászólni.

"Ilyen már korábban is előfordult, és ugyan még nem látjuk a javítókulcsot, de sajnos elképzelhető, hogy a javítókulcs egy ilyen internetes laza nyelvezetű helyzetben mégis elvárja a formális nyelvhasználatot" - mutatott rá az angoltanár.

"Ha ez lesz a helyzet, akkor biztos, hogy sok diák fog pontot veszíteni" - jegyezte meg J. Tóth Judit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Balmazújváros 7. számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőt választanak, mert a 2024-ben megválasztott Demeter Pál (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) tavaly november 14-én lemondott. A képviselői helyért három jelölt indul: Nagy Zoltán (Fidesz-KDNP), Molnár Péter (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) és Béresné Lőrincz Erzsébet (független). A választókerületben több mint 1600-an szavazhatnak. A voksolás tétje messze túlmutat a bánlaki városrész határain: az eredmény döntheti el, hogy feloldódik-e a városvezetést hónapok óta megbénító politikai patthelyzet, vagy marad a határozatképtelenség és a bizonytalanság.

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×