Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
A mentősöket is meg kell menteni

A mentősöket is meg kell menteni

Béremelést kapnak a mentők, két részletben.

Béremelést kapnak a mentők. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be egy budapesti étteremben, ahol a Mentők Napja alkalmából együtt reggelizett a szolgálat néhány munkatársával. 

2018 január elsején 10, novemberben pedig 8 százalékos béremelést kapnak az Országos Mentőszolgálat munkatársai. A korábbiakkal együtt ez 2016 szeptemberétől 2019-ig összesen 67 százalékos béremelést jelent.

Egy mentőorvos átlagkeresete 2012-ben 390.500 forint volt, 2018 januárjára 645.040 forint lesz. Mentőtiszteknél a 2012-es 242.300 forintról 460.112 forintra nő 2018 novemberére.

Az ügy előzménye, hogy felmondási hullámot okozott a mentődolgozóknál a nemzetgazdasági miniszter néhány nappal ezelőtti bejelentése, miszerint 10 százalékkal emelik a bérüket. Ez ugyanis töredéke annak, amiről az az életpályamodell szól, amit el is fogadott a szaktárca. Abban a mentőtiszteknek 170-220, mentőápolóknak 80-110 ezres emelést ígértek, ami az átlagos bruttó 195 600 forintos bér 10 százalékos emeléséhez képest lényegesen nagyobb növekedést jelentett volna.

  • Mostanra 496 új mentőautót vásároltak, és 193-at pedig még gyártanak. Az új autók májustól érkeznek és állnak szolgálatba a mentőszolgálatnál, és ezzel elmondható, hogy az országban az összes eset- és rohamkocsit újakra cserélik - mondta a tárcavezető. 
  • Harminc új mentőállomást építettek, 97-et pedig felújítottak.
  • A mentőszolgálat költségvetése a 2010-es 22,5 milliárd forintról 2018-ra 39,7 milliárdra nő.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×