eur:
394.05
usd:
365.61
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok - a nap hírei

Még az idén 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak nyugdíjasok - jelentette be a kormányfő. Új, innovatív pénzügyi megoldásokat sürget a vízügyi fejlesztések számára a Vízügyi Elnöki Testület. Az uniós bővítési folyamat felgyorsítását javasolják a nyugat-balkáni államok számára a visegrádi országok külügyminiszterei. A nap legfontosabb hírei november 29-én.

Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt - közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor az Idősek Tanácsa ülése után azt is elmondta, hogy a kabinet jövő novemberben szükség esetén az inflációtól függően korrigálja majd a nyugdíjakat.

Kész megduplázni a következő öt évben a vizes beruházásokra fordított összeget a világ kilenc legnagyobb fejlesztési bankja - közölte a magyar államfő a Vízügyi Elnöki Testület megbeszélése után. Áder János a budapesti Víz Világtalálkozón tartott egyeztetésről elmondta: a résztvevők, köztük a Világbank képviselői egyetértettek abban, hogy gyorsítani kell a finanszírozás és a beruházások tempóján.

Az uniós bővítési folyamat felgyorsítását javasolják a nyugat-balkáni államok számára a visegrádi országok külügyminiszterei. Szijjártó Péter magyar tárcavezető a közös nyilatkozat varsói elfogadása után elmondta: Budapest azt szeretné, ha még az idén megnyílna újabb 3 fejezet Szerbiával a csatlakozási tárgyalásokon, valamint Albánia esetében már most megkezdődnének az egyeztetések.

Az iskolák finanszírozásával összefüggő problémák megszűnéséről beszélt Palkovics László oktatási államtitkár a terület helyzetéről ellenzéki kezdeményezésre tartott parlamenti vitanapon. Az MSZP, a Jobbik és az LMP azonban továbbra is bírálta az eddigi, valamint a jövőre várható változtatásokat.

Mintegy 90-100 milliárd forint értékű felszerelést kapnak az úgynevezett határvadász alakulatok - mondta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke. Kósa Lajos a testület ülésén arról is beszélt: a Belügyminisztérium kérésére az Országgyűlés az erről szóló beszerzéseket mentesítette a közbeszerzési törvény hatálya alól. A politikus arról is beszélt, hogy nem csak a honvédség, hanem a rendőrség kötelékében szolgálók is kapnak majd kártérítést a Honvéd Egészségpénztár károsultjai közül 80 százalék erejéig, összesen 1,8 milliárd forint értékben.

Nem érinti a beruházás lényeges pontjait a hármas metró felújítására vonatkozó tenderek visszavonása - mondta az InfoRádiónak a BKV vezérigazgatója. Bolla Tibor közölte azt is, hogy a tendert újra kiírja a BKV, a céláron nem változtat.

A tervek szerint még karácsony előtt elkészíti jelentését az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság. A testület kedden Demszky Gábort hallgatta volna meg, de a volt főpolgármester nem jelent meg. Borbély Lénárd csepeli polgármester azt mondta: a megállapodással több milliárdos kár érte.a fővárost és az államot.

A kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően, hamarosan megkapják az érintett sportolók és felkészítőik az olimpiai és paralimpiai jutalmakat - közölte a korábbi felvetésekre a sportért felelős államtitkárság. A tájékoztatás szerint a szerződéskötések még a héten megtörténnek és azután következhetnek a kifizetések.

A Fővárosi Főügyészséghez fordul a Nemzeti Választási Bizottság, amiért a rendőrség elutasította a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mobilapplikációja miatt tett feljelentését. A párt kezdeményezése az október 2-ai népszavazáson a szavazatok fényképének aznapi megosztására hívta fel a választópolgárokat.

Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkárát a Zalaegerszegi Törvényszék. Ez súlyosabb az első fokú ítéletnél. A vád szerint a főtitkár 6 éve fiktív útiköltség-elszámolásokkal több millió forintot tulajdonított el a szakszervezet pénzéből, továbbá lakására fordította az érdekképviselet pénzét.

Jászberényben, újabb helyszínen találtak a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető lőfegyvereket és lőszereket a nyomozók. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai méreg- és robbanóanyag-gyanús anyagokat is találtak, és elfogtak egy jászberényi férfit, akinek kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ráhelyezték az új védőburkot a csernobili atomerőmű 30 évvel ezelőtt megrongálódott blokkjára. A várhatóan 100 évre védelmet nyújtó szarkofág a világ legnagyobb mozgatható ilyen építménye és 36 ezer tonnát nyom.

Brazíliában 3 napos gyászt rendelt el az államfő a brazil labdarúgókkal lezuhant repülő tragédiája miatt. A gép Kolumbiában csapódott a földbe, nem sokkal a leszállás előtt, feltehetően üzemanyaghiány miatt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×