Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Népszabadság: tolják a bizonytalanságot

A Népszabadság kiadója kedden este azt állította közleményében, hogy a lap főszerkesztője lemondta a megbeszélt tárgyalásukat. Murányi András szerint ez nem így történt. A szerkesztőség egyébként csak akkor hajlandó tárgyalni a Mediaworks-szel, ha az rendezi a munkatársak helyzetét, és törli a lap védjegyeit terhelő jelzálogot.

A Mediaworks tájékoztatása szerint a Népszabadság főszerkesztője mondta le a kiadóval tervezett keddi megbeszélést, Murányi András szerint ez nem így történt.

A lap főszerkesztője az InfoRádiónak elmondta: a szerkesztőség álláspontja alapján a tárgyalás alapfeltétele, hogy a kiadó rendezze a bizonytalanságban lévő munkavállalók sorsát, döntse el, hogy mit akar a dolgozókkal, és ezt közölje velük.

Feltétel az is, hogy törölje a lap védjegyeit terhelő jelzálogot. Murányi András kijelentette: nem kapott a Mediaworks-től javaslatot az ajánlatra, és a tárgyalásokra vonatkozóan sem érkezett hozzá írásos dokumentum.

A Mediaworks szombaton a napilap veszteségeire hivatkozva függesztette fel a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását, a dolgozókat pedig felmentette a munkavégzés alól.

A főszerkesztő elmondta: a szerkesztőség megvenné a lapot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×