Infostart.hu
eur:
378.22
usd:
320.78
bux:
129160.12
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

"A hazaszeretet nem ünnepnapok hangzatos szava, hanem egy bennünk dolgozó erő"

Az aradi vértanúkra emlékezve a magyarság öntudatát, a magyarok hazaszeretetét hangsúlyozták az ünnepi beszédekben.

Az Országház előtt félárbócra engedték a nemzeti lobogót, s országszerte, valamint a határon túl, így Aradon is megemlékeztek csütörtökön, az október 6-i nemzeti gyásznapon az aradi vértanúkról. Áder János államfő beszédében a magyarság öntudatának forrásaként beszélt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, míg Simicskó István honvédelmi miniszter a magyarok hazaszeretetének erejét hangsúlyozta.

Aradon 1849. október 6-án végezték ki a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

A Honvédelmi Minisztérium által szervezett központi rendezvénysorozat keretében délelőtt a Parlament előtti Kossuth Lajos téren Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország lobogóját. A megemlékezők innen átvonultak a Batthyány-örökmécseshez, ahol elhelyezték az emlékezés mécseseit. Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete délután gyújtott itt mécsest.

A köztársasági elnök a Pest megyei Ócsán, a Halászy Károly honvédszázados tiszteletére rendezett megemlékezésen azt hangsúlyozta, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mindörökre a magyarság öntudatának legtisztább forrása maradt. Kijelentette: "a hazaszeretet nem ünnepnapok hangzatos szava, hanem egy bennünk dolgozó erő".

A reformkor szószólói, a forradalom sürgető fiataljai és a szabadságharc neves és névtelen mártírjai - köztük Halászy Károly és az aradi vértanúk - nem akartak mást, csak hogy Magyarország önmaga lehessen - mondta Áder János, hozzátéve, a síron túlról is azt üzenik nekünk: a megszentelt áldozat sohasem hiábavaló.

Simicskó István a Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen azt hangsúlyozta: vannak események a magyar történelemben, amelyek egységgé forrasztották a nemzetet, ilyen volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc is, amely még inkább összekovácsolta nemzetünket.

A hazaszeretet, a szabadságunk és függetlenségünk iránti vágy óriási, örök érték - emelte ki a miniszter, aki szerint nincs még egy olyan nemzet, amely oly "makacsul küzdene megmaradásáért, mint mi, magyarok". Arad egyik tanulsága, hogy nincs az a hadsereg, megtorlás, idegen hatalom, amely útját állná "nemzeti törekvéseinknek" - hangsúlyozta Simicskó István.

Az Országházban tartott konferencián bemutatták az 1848-1849. évi Országgyűlés mártírjairól szóló kötetet. Az első népképviseleti Országgyűlés mártírjai elnevezésű konferenciasorozat Batthyány Lajos-emlékülését Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke nyitotta meg. Azt hangsúlyozta: október 6-án mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, megemlékeznek arról az 1849-es napról, amikor tábornokaink nem legyőzetve, de mégis életüket áldozták a hazának. Ugyanakkor helyes - folytatta -, hogy a tábornokok mellett a magyar törvényhozás azokról a mártírokról is megemlékezik, akiket az Országgyűlés tagjaiként végeztek ki.

Délután a Petőfi Sándor-laktanyában, Schweidel József tábornok szobránál is koszorúzást tartottak, ezen a tábornok leszármazottjai is részt vettek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika-kápolnájában emlékmisét mutattak be.

Emellett országszerte több településen, és a határon túl is gyertyagyújtással, koszorúzással, ünnepséggel tisztelegtek az aradi vértanúk emléknapján.

A vajdasági Eleméren mellszobrot állítottak Kiss Ernő honvédtábornoknak, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 167 évvel ezelőtt Aradon kivégzett vértanújának.

Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: "az aradi vértanúk egy közös akaratért tudtak harcolni, és ez a közös erő a múlt vasárnap, a kvótareferendum alkalmával is megfogalmazódott a Kárpát-medence és a világ magyarságában", amikor nemmel szavazott a népszavazáson.

A kárpátaljai Nagyszőlősön Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte, vértanúink példája azt üzeni nekünk, 21. századi magyaroknak: ha meg akarunk maradni és szabadságunkat meg akarjuk őrizni, akkor cselekednünk kell. "Szeretném önöket biztosítani arról, hogy az anyaországra, ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthatnak" - jelentette ki, és köszönetét fejezte ki azoknak, akik állampolgári jogukkal élve részt vettek az október 2-ai, a kényszerbetelepítés elleni népszavazáson.

Barta József, a megemlékezést szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (MKSZ) alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács elnökhelyettese beszédében azt emelte ki, hogy az aradi vértanúk példát mutatnak a kárpátaljai magyaroknak, miként kell küzdeni a megmaradásért.

Aradon Kalmár Ferenc András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa kiemelte: az aradi vértanúk vallási, társadalmi, nyelvi és nemzetiségi különbözőségük ellenére össze tudtak fogni, s együtt harcoltak a szabad, független, polgári Magyarországért. Az önálló akaratért, az önazonosság kifejezéséért, a méltóságért, az egyenlőségért ma is szükséges a régió összefogása, a globális világban az önfeladás ma sem lehetséges - tette hozzá.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke azt mondta: amikor az erdélyi magyarok kérik a szabadságot szerető román honfitársaiktól, hogy közel száz esztendővel az 1918-as egyesülés után úgy tekintsenek rájuk, mint államalkotó nemzeti közösségre, akkor nem elvenni, nem elvitatni akarnak valamit, hanem csupán az egyenlő jogok, az emberi méltóság és a szabadság feltétlen tisztelete és szeretete vezeti őket, ahogyan az aradi mártírokat is ez vezette 167 éve.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×