eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Orbán: Nincs jele, hogy a robbantás összefüggne a migránsválsággal – a nap hírei

A miniszterelnök szerint nincs jel arra, hogy összefüggés lenne a migránsválság és a szombati Teréz körúti robbantás között. Az Országgyűlés elnöke szerint egy érvényes és eredményes népszavazás legalább 3 évig kötelezi a mindenkori kormányt. A munkanélküliség további csökkenésére és a foglalkoztatás javulására számít a nemzetgazdasági miniszter.

A miniszterelnök szerint nincs jel arra, hogy összefüggne a migránsválsággal a szombati Teréz körúti robbantás. Orbán Viktor az M1 csatornának adott interjúban azt mondta: az eddigi információk szerint valóban célzottan a rendőröket támadták meg. A Teréz körúton szombat éjjel történt robbantásban egy 23 éves rendőrnő életveszélyesen, egy 26 éves rendőr pedig súlyosan sérült meg. Utóbbi már elhagyhatta a kórházat. Az ügyben a vizsgálatot a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja.

Az Országgyűlés elnöke szerint ha érvényes és eredményes lesz a vasárnapi népszavazás, akkor a népakarat legalább 3 évig kötelezi a mindenkori kormányt. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában megismételte: a betelepítési kvótáról szóló népszavazás világos jelzés lesz Brüsszel számára, amely nem hagyhatja majd figyelmen kívül a referendum eredményét. A fideszes politikus arról is beszélt, hogy pártja a következő parlamenti választásokra olyan állapotba szeretné vinni az országot, hogy már nemcsak 4 éves, hanem 15-20 éves távlatokban tudjon gondolkodni. Hozzátette: hosszú távú stratégiára van szükség a többi között a családpolitikában a demográfiai helyzet javításában, az egészségügyi, a szociális és oktatási területeken.

A munkanélküliség további csökkenésére és a foglalkoztatás javulására számít a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatait értékelve elmondta: tovább mérsékli majd a munkanélküliségi rátát, hogy a vállalkozások kapacitásbővítést terveznek, az alacsony nyersanyagárak segítik a gazdasági növekedést, a lakásépítések beindulása javítja az építőipar teljesítményét, és nő az uniós források felhasználása.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány a Procter & Gamble vállalattal. A dokumentumot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írta alá a társaság csömöri gyárában. Az amerikai cég egy új, 200 millió dolláros beruházással is ünnepli magyarországi jelenlétének 25. évfordulóját.

Többnek tartja pusztán nemzetgazdasági érdeknél a turizmust a területért felelős kormánybiztos. Bienerth Gusztáv a turizmus világnapja alkalmából tartott rendezvényen azt mondta: az ágazat a békét, a biztonságot és az együttműködést jelenti a világban, ha ezek nincsenek, akkor turizmus sincsen.

Megfelelően működött a választási informatikai rendszer a keddi főpróbán, így minden adott a vasárnapi kvótareferendum lebonyolításához. Deményné Kertész Krisztina, a Nemzeti Választási Rendszert üzemeltető IdomSoft Zrt. választási igazgatója elmondta: a cég a 2014-es országos választásokon is használt rendszert továbbfejlesztette. A Nemzeti Választási Iroda aarra számít, hogy az adatok döntő többsége vasárnap este 10-11 óra körül már megérkezik a rendszerbe.

Városrészt neveztek el Göncz Árpádról a 13. kerületben. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: Budapest fejet hajt a rendszerváltozás folyamatában meghatározó szerepet betöltő államférfi emléke előtt. A Göncz Árpád városközpont elnevezés a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződésének közvetlen környezetét jelöli. Göncz Árpád tavaly ősszel, életének 94. évében hunyt el.

Az első értékelések szerint a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton szerepelt jobban az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájában. A CNN hírtelevízió és az ORC nevű közvélemény-kutató első felmérése szerint a vitán a nézők 62 százaléka szerint Hillary Clinton szerepelt jobban, és csak 27 százalék látta úgy, hogy Donald Trump nyerte az első vitát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×