Infostart.hu
eur:
390.43
usd:
331.4
bux:
110622.25
2025. december 23. kedd Viktória

Erős csörte a munkerőről

Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van. Amíg a szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget és büntették a munkavállalókat, a polgári kormány 12%-ról 6% alá csökkentette a munkanélküliséget - így válaszol a Fidesz.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány elüldözött 600 ezer embert az impotenciájából fakadóan, mert képtelen volt valós gazdaságot teremteni Magyarországon.

Hangsúlyozta: a helyzeten változtatni kell úgy, hogy ez ne nyomorítsa meg a munkaadókat, továbbá a kormány mondjon le bevételi többletekről, és ez a többlet a dolgozók bérét növelje. Emellett lehetőséget kell teremteni, hogy az emberek a gazdaság igényeit figyelembe vevő képzéseken vegyenek részt, és ezzel itthon tudjanak boldogulni.

Gúr Nándor azt mondta: hét évvel ezelőtt más hangot nem lehetett hallani, csak azt, hogy egymillió új munkahelyet teremtenek Magyarországon. Az ezt követő hat év pedig azt hozta, hogy kényszeredett módon 600 ezer embernek el kellett hagynia ezt az országot, hogyha meg akart élni.

Szavai szerint eközben "hazugságok tömkelegével traktálnak minket", "azt próbálják elhitetni velünk, hogy jobban élünk". "Kormányzásuk hat évében eljuttattak minket oda, hogy a szakmunkások nem keresnek annyit, mint a visegrádi négyek országaiban a segédmunkások" - jegyezte meg az ellenzéki politikus.

Gúr Nándor kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a valós munkaerőigény nagyságrendje 50-100 ezer fő között mozog Magyarországon. Úgy vélte, hogy az az országban meglévő munkaerő-állománnyal biztosítható lenne.

Reagál a Fidesz:

A bevándorláspárti baloldal előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak - Reagálás Gúr Nándor (MSZP) nyilatkozatára

A szocialisták most is hazudnak, előbb adnának munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgáraiknak. A bevándorláspárti baloldal és Brüsszel bevándorlókkal akarja elárasztani Európát és a munkaerőpiacot. Az Európai Parlament legutóbbi ülésén az európai és a magyar baloldali politikusok nemcsak a kényszerbetelepítést elutasító országok megbüntetését, hanem a migránsok foglalkoztatásának könnyítését is megszavazták. Ezzel az uniós polgárok elé helyezték a migránsokat.

A polgári kormány határozottan fellép a bevándorlással szemben és a bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát. Amíg a szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget és büntették a munkavállalókat, a polgári kormány 12%-ról 6% alá csökkentette a munkanélküliséget, adócsökkentésekkel és béremelésekkel segíti a dolgozókat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

A forint az év vége felé közeledve jobban kitett a nemzetközi devizapiaci mozgásoknak, az elmúlt napokban a dollár globális gyengülése és az euró fokozatos erősödése határozta meg a keresztárfolyamokat. A hazai deviza ezekhez igazodva inkább követő szerepben maradt, de érezhető a jegybank lazább monetáris politikára tett utalásainak is a hatása. A keddi kereskedésben a befektetők figyelme elsősorban a makroadatokra és az ünnepek előtti, alacsonyabb likviditásból fakadó rövid távú kilengésekre irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×