eur:
388.67
usd:
361.61
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Az Alkotmánybíróság törvénymódosításra szólította fel az Országgyűlést

Az Alkotmánybíróság határozata értelmében nem járt el alaptörvény-ellenesen a bíróság, amikor megtiltott egy, a miniszterelnök háza elé bejelentett demonstrációt. A testület ugyanakkor mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, ezért törvénymódosításra szólította fel az Országgyűlést.

Még 2014-ben, a devizahitel-károsultak érdekében tartott demonstráció-sorozat egyik állomása a Markó utcában a Kúria épülete előtt, egy másik Orbán Viktor miniszterelnök budapesti otthona előtt lett volna, ám a rendőrség, majd később a bíróság is megtiltotta ezen helyszíneken a tüntetést – emlékeztetett Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára.

Az eljáró rendőrség és később a bíróság olyan szempontok alapján tiltotta meg ezeken a helyszíneken a tüntetést, amelyek ugyan szerepelnek a törvényben, de nem a tiltási, hanem a gyülekezés feloszlatási okok között. A bíróság egyfajta jogértelmezéssel úgy ítélte meg, ha eleve feltételezhető, hogy megvalósul mások alapvető jogainak sérelme, akkor ezt lehet tiltó okként is értelmezni.”

A Kúria esetében az eredeti, most megsemmisített ítélet a bíróság zavartalan működésének súlyos veszélyeztetésével indokolt, míg a miniszterelnök otthonánál azért nem lehetett demonstrálni, mert az az ítélet szerint mások jogainak és szabadságának sérelmével járt volna.

Másodlagos szerepe volt annak, hogy a miniszterelnök házáról volt szó. A bíróság és az Alkotmánybíróság is azt tekintette mérvadónak, hogy ezeken a helyszíneken olyan lakókörzetekről van szó, ahol mások alapvető jogai is sérülhetnek. A mozgás szabadsága, mert nem tud hazamenni, a magánszférához való jog, mert egy hangos tüntetés valamennyi, a környéken lévő házba, telekre behallatszik.”

A gyülekezési jog egy nagyon fontos demokratikus alapjog – hangsúlyozta Bitskey Botond.

Nem arról van szó, hogy ahol lakóépületek vannak, a környéken emberek laknak, ott egyáltalán nem lehet gyülekezni, de ebben az esetben bizonyos korlátozásokat elő lehet írni.”

Az Alkotmánybíróság azt írta elő az Országgyűlésnek, hogy a törvény módosításával meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a bíróságok mérlegelhessék a tiltó jogok között is mások alapvető jogainak a sérelmét, illetve annak veszélyét – tette hozzá a testület főtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×