eur:
403.13
usd:
389.04
bux:
87713.73
2025. február 12. szerda Lídia, Lívia

Országos hálózattá fejlesztenék a börtönrádiózást

Országos hálózattá fejlesztenék a börtönrádiózást - hangzott el a műfajt a hazai médiapiacra behozó Adj Hangot Egyesület és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által szervezett pénteki budapesti konferencián.

Hajdú Judit, az egyesület alelnöke elmondta: a 2014 végén indult váci és a február óta sugárzó győri adó mellett hamarosan megkezdi működését a rádió a fővárosban, a Gyorskocsi utcában is. Mivel ott nem csak férfi fogvatartottak vannak, az adásokban megjelenhet a női hang is - fűzte hozzá.

Tervezik azt is, hogy fiatalkorúakat fogva tartó intézeteket is bevonnak a rendszerbe, de a szabadultakkal kapcsolatos szemlélet formálását is fontosnak tartják, hiszen "befogadó társadalom nélkül nincs hova visszajönni".

Pápai Tamás, az első hazai börtönrádió, a Rács FM korábbi főszerkesztője arról beszélt a budapesti brit nagykövetségen rendezett konferencián: ennek a médiumnak elsősorban a fogvatartottakat kell támogatniuk a társadalomba visszailleszkedésben; formálva azok gondolkodását.

Caitlin Jones nagykövet-helyettes egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy hazája miniszterelnöke, David Cameron nemrég arról beszélt: a fogvatartottakra elsősorban nem kezelendő problémaként, hanem lehetőséget rejtő erőforrásként kell tekinteni, az együttérző társadalom pedig segíti a visszatérést a helyes útra.

Phil Maguire, a brit Nemzeti Börtönrádió Szövetség vezérigazgatója arról beszélt: nulláról indulva egy évtized alatt 16 embert foglalkoztató, 700 ezer fontos forgalmú szervezetet alakítottak ki, amelynek egy férfi és egy női börtönben készített műsorai éjjel-nappal hallhatóak a fegyintézetekben.

A fogvatartottak közel kétötöde naponta hallgatja őket, átlagosan tíz óránál is hosszabban, hetente elérik a 86 ezres börtönnépesség kilenctizedét, legfőbb szempontnak pedig a hitelességet tekintik, mert elengedhetetlen, hogy a hallgatók ne a parancsnokok vagy az állam szócsöveként, hanem fontos és érdekes információkat közlő médiumként tekintsenek rájuk.

Mint mondta, a szigetország minden fegyintézetében hallható adás céljának tekintik, hogy csökkentse a visszaeső bűnözők arányát, így támogatásuk "kifejezetten jó pénzügyi befektetés"; szólt arról is: jelentős bevételekre tesznek szert azzal is, hogy más médiumoknak köztük a BBC-nek - készítenek a fegyintézetekkel foglalkozó műsorokat.

Címlapról ajánljuk
Madár István: a januári adat alapvetően írja át az idei inflációs pályát

Madár István: a januári adat alapvetően írja át az idei inflációs pályát

Minden várakozást alulmúlt az infláció januári alakulása, és ezen hosszú távon az árstop bevezetése sem fog segíteni – értékelt az InfoRádióban a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője. Úgy látja, kellemetlen az infláció szerkezete, sok állandónak tűnő hatás látható. Mindazonáltal a forint egyelőre a jegybanki hitelesség mellett szól.

Fordulat az osztrák kormánykoalíciós tárgyalásokon: teljes követeléslistával állt elő Néppárt

Újraindultak Bécsben a kormányalakítási tárgyalások a választásokon győztes Szabadságpárt (FPÖ) és a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) között, de a megegyezést hátráltathatja, hogy az ÖVP a legfontosabb követeléseit listába szedve érkezett az újabb egyeztetésekre. Eközben két másik parlamenti párt arra biztatja a Néppártot, hogy inkább velük kössön koalíciót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.12. szerda, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Nem alakult ki határozott irány az amerikai tőzsdéken

Nem alakult ki határozott irány az amerikai tőzsdéken

Esést láthattunk ma reggel az ázsiai tőzsdéken, ezt követően Európában többnyire emelkedtek az indexek. Gazdasági események szempontjából Jerome Powell Fed-elnök délutáni beszéde hozhat nagy mozgásokat a piacokra. A reggeli meglepően magas magyar inflációs adatra forinterősödést láttunk, a magyar tőzsde pedig kisebb emelkedésben volt nap közben, majd a zárásra elfogyott a lendület. Amerikában eközben vegyesen teljesíttek a vezető részvényindexek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×