Infostart.hu
eur:
377.01
usd:
318.96
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Spanyol mintára nevelnek elfogadásra a Ferencvárosban

"Mindenkinek helye van az iskolában" - ezt vallja a 9. kerületi Molnár Ferenc Általános Iskola igazgatója. Az intézményben olyan modellprogram működik, amelyet az Egyesült Államokban a spanyol bevándorlók gyermekeinek integrálására alkalmaznak.

„Hét évvel ezelőtt vezettük be a heterogén összetételű osztályok együttnevelés programját. A környékünkön nagyon heterogén a lakosság összetétele, ehhez alkalmazkodnunk kellett. Megkerestük azt a módszert, amivel hatékonyan meg tudjuk ezt valósítani” - mondta az InfoRádióban a 9. kerületi Molnár Ferenc Általános Iskola igazgatója.

Török Alfréd hozzátette: „a multikulturális jelleg is jellemző is a környékünkre, ami azt jelenti, hogy nagyon különböző képességű szülők gyerekei is lehetnek az iskolánkban, őket is be kell tudnunk sorolni egy osztályba. Tizenöt nemzet képviselői vannak jelen az intézményünkben, akik magukkal hozzák a hagyományaikat, sokszor úgy, hogy magyarul sem tudnak. Vannak törökök, görögök, kínaiak, vietnamiak, arabok, finnek, lengyelek, szírek és természetesen magyarok, sokszor egy osztályon belül. Próbáljuk őket arra nevelni, hogy elfogadják egymást. Ezt segíti ez a módszer is, amelynek az a lényege, hogy egy tanévben mindenki mindenkivel lesz egy csoportban, a közös feladatok révén megismerik egymást, a képességeik összeadódnak. Nem frontális osztálymunka folyik, ami a gyerekeket ösztönzi, hogy részt vegyenek a csoportok munkájában.”

„Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy a magasabb státuszú szülők gyakran nem veszik szívesen az alacsonyabb státuszú gyerekekkel történő integrációt, de ma a társadalom és a kerületünk összetétele heterogén, ha kiskorban nem tudjuk ránevelni a gyerekeket az elfogadásra, akkor a jövőt nézve nagy bajban vagyunk” - hangsúlyozta az iskolaigazgató.

„Hét évvel ezelőtt 230 fő volt az iskola létszáma, most 530-an vagyunk, és többszörös a túljelentkezés. Vállaljuk azt a szemlélelet, hogy mindenkinek helye van az iskolánkban, ezáltal lehetősége, hogy esélye legyen az életre. Ezzel mindenki nyer” - hangsúlyozta Török Alfréd.

"Mindenkinek helye van az iskolában" - ezt vallja a 9. kerületi Molnár Ferenc Általános Iskola iskolaigazgatója. Az intézményben olyan modell-program működik, amelyet az Egyesület Államokban a spanyol bevándorlók gyermekeinek integrálására alkalmaznak. Török Alfrédot Sipos Ildikó kérdezte. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×